Menesztette vezetőedzőjét a Budapest Honvéd – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) mérsékelten szereplő Budapest Honvéd menesztette a nyáron az első csapat élére kinevezett vezetőedzőt…

 

Az NB I-ből az elmúlt idény végén kieső Budapest Honvéd a nyáron az U19-es csapat korábbi edzőjét, Pinezits Mátét nevezte ki az első csapat élére, hogy egy fiatalos csapatot vezessen minél eredményesebben, ezzel azonban gondok akadtak. A kispestiek visszafogott NB II-es szereplése miatt a fiatal edzőt menesztették posztjáról.

A 39 éves tréner az elmúlt három évben érkezett Magyar Futball Akadémiára, korábban a Sopron és az MTK utánpótlásában dolgozott. Pinezits több olyan Honvéd-játékost irányított az U19-esek közt, akik az elmúlt idényben mutatkoztak be az NB I-es csapatban, ezért joggal bíztak benne, hogy a felnőtt csapatot is képes lesz sikeresen vezetni.

A Honvéd gyengén szerepel a másodosztályban, legutóbbi vereségének köszönhetően csak a 18 csapatos mezőny 11. helyét foglalja el.

A kispestiek hivatalos oldala kiemelte, hogy a klub vezetése természetesen már dolgozik azon, hogy megtalálja az új szakvezetőt, addig pedig megbízott edzőként Djordje Kamber irányítja az első csapatot, akinek munkáját Takács László segíti.

fociclub

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.