Mester, munkában

Több mint harminc csapat és több mint negyven edző – elképesztő számok jellemzik a Rátgéber Kosárlabda Akadémián zajló szakmai munkát, a minőségről pedig a korosztályos válogatottak és felnőtt NB I-es játékosok sora ad képet. Az M4 Sporton látható, Jövünk! című utánpótlás-magazin stábja a legendás edző mecsekaljai műhelyében járt.

reb Rátgéber László fogalom Pécsett: a bor, a jó zene és nem utolsó sorban a minőségi kosárlabda társul hozzá. A mecsekaljai női csapat vele érte el legnagyobb sikereit, ő maga edzőként kilencszeres magyar bajnok, az orosz Szpartak Moszkvával 2009-ben Euroliga-győztes.

ratgeber_laszlo_sikerado

Rátgéber László vágyik újra edző lenni  •  Forrás: sikerado.hu

Néhány éve azonban már nem a kispad mellett látjuk, jellegzetes temperamentumával a róla elnevezett, és 2011-ben létrejött akadémiát irányítja.

„Nem nyugdíjas állás ez, itt is vannak álmatlan éjszakák, fizetést kell adni az edzőknek és még sorolhatnám” – enged betekintést mindennapjaiba a mester. Figyeli a fiatalokat: több mint harminc csapat gyakorol az akadémián, több mint negyven edző dolgozik az ifjakkal, fiúkkal, lányokkal egyaránt. A név és a minőség vonzó, sokan az ország távolabbi pontjáról érkeztek Pécsre: ők kollégiumban laknak, s nemcsak edzők, hanem nevelők is foglalkoznak velük. A komplex tehetségmenedzselést pszichológus is segíti.

Igaz, Rátgéber vallja: a sport már csak olyan, hogy a rendszerbe kerülő gyerekek nagyjából öt-tíz százaléka jut az élsportig, viszont a többiekkel szintén úgy kell törődni, hogy később a társadalom hasznos, értékes és egészséges tagjai legyenek, akik nem mellesleg szeretik a kosárlabdát.

A leendő kiválóságokból sincs hiány: többen is a korosztályos fiú- és leányválogatottak tagjai, ráadásul többen már bemutatkoztak a Pécs élvonalbeli csapatában, illetve más klubokban.

Az M4 Sporton látható, a honlapunk által készített Jövünk! című utánpótlás-magazin nemrég a Rátgéber Akadémiára látogatott, hogy bepillantást engedjen a műhely működésébe. A névadó ráadásul elárulta, vágyik vissza a kispadra, s hamarosan ismét edzősködni kezd.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS