Mestercsapat a Vasas élén

Mészáros Zalán és Lekli József is csatlakozott a Vasas Akadémia férfiszakosztályához, ahol új poszton számítanak Saeed Armaghani munkájára. Az élvonalbeli együttes vezetőedzője a csapatot a másodosztályban bajnoki címig vezető Sárosi Bulcsú marad.

L. G. A Vasas Akadémia férfiszakosztálya gőzerővel készül az NB I-es szereplésre. A szakmai stáb már összeállt Pasaréten a következő idényre. A változásokról Zöldi Péter szakosztályelnök tájékoztatta a nyilvánosságot:
„Az előttünk álló nagy feladatok sikeres megvalósítását jelentősen megerősített szakembergárda segíti. Az elmúlt hetek tárgyalásait eredményesen lezártuk. Az eddigi sikereink kiemelten fontos tényezője volt a tapasztalatra és a fiatalos lendületre, a kiváló egyéni teljesítményekre és a csapatmunkára együttesen építő munka. Ezt tartottam szem előtt a következő időszak előkészítésekor is.”

saeed

Saeed Armaghani új feladatot kapott

Az akadémia férfiszakosztályának igazgatója és a felnőttcsapat ügyvezetője az okleveles közgazdász és felsőfokú kosárlabda-szakedzői végzettséggel rendelkező, nyolcszoros bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes, 110-szeres válogatott Mészáros Zalán lesz. A szakember korábban a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatának ügyvezetőjeként dolgozott, posztjáról márciusban távozott, közös megegyezéssel.

Az NB I-es felnőtt és U20-as csapat szakmai igazgatójaként a legmagasabb szintű nemzetközi edzői képesítéssel rendelkező, edzőként Ázsia-bajnok, Ronchetti Kupa-győztes és magyar bajnok Saeed Armaghani tevékenykedik. A Vasas Akadémia társalapítója márciusig szakmai igazgatóként dolgozott Pasaréten. Posztja megszűnésével sem szakadt el az egyesülettől, munkájára továbbra is számítanak az új szerepkörben.

A felnőttcsapat vezetőedzője marad Sárosi Bulcsú, aki az NB I/B-ben bajnoki címig vezette az együttest. Segítője – és egyben az U20-as csapat vezetőedzője – Lekli József lesz, aki májusban jelentette be visszavonulását.

A 29 éves, nyolcszoros magyar válogatott Lekli az előző bajnokságot a nevelőegyesületében, Nyíregyházán kezdte meg, majd február végén, az átigazolási szezon hajrájában igazolt a Falcóhoz. Korábban megfordult Zalaegerszegen, Kaposváron és Székesfehérváron is. Az Albával bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett 2013-ban. Az ízületei már nem bírták a terhelést, amiatt döntött pályafutása befejezése mellett.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS