Ma ünnepli a nyolcvanadik születésnapját Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgás legendás alakja. A 61-szeres válogatott Szőke Szikla 1959 és 1972 között 279-szer lépett pályára a Vasasban, amelynek később négyszer volt a vezetőedzője, és háromszor dolgozott a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is.
Félennyi idős korában Mészöly Kálmán (fotó: FARKAS JÓZSEF)
Mészöly Kálmán mesél. Lassan egy órája nem fogy ki az anekdotákból, mi pedig azon is könnyezve nevetünk, amelynek nincs is igazán poénja. Ahogy előadja, már az is egy külön szám, meg kell szakadni. A történetek főszereplője persze ő maga, a legtöbbször az imádott és korán elveszített baráttal, Farkas Jancsival, de felbukkan a történetekben Albert Flóri is, és közben beutazzuk a fél világot Európától Dél-Amerikáig, eljutunk Ausztráliába, mert ott meg Szepesi Gyuri bácsival zajlott le nagy sztori. Szóba jön India is, ahol a Nehru-kupán Kerala állam egyik tótumfaktuma váratlanul meghívta a magyar vezetőket egy fogadásra, ajándéknak nem volt más, elvitték Mészöly még meg nem kezdett téliszalámiját, és az aggódó mohamedán elnöknek azt mondta, szamárhúsból készült, mire az rögvest felfalta a rúd felét.
Legenda, óriási egyéniség. Hihetetlenül sármos, jóképű fiatalemberként bolondultak értek a hölgyek, ő pedig legalább annyira élvezte az életet, mint a futballt. Ez abban is megnyilvánult, hogy az átmulatott éjszakák után is ő futott az élen az edzéseken, becsületbeli ügynek tartotta, hogy a szórakozás nem mehet a játék rovására. Nem alkudott soha, ha megsérült, összeszorított foggal küzdött tovább, a sportág történetének egyik ikonikus pillanata, amikor az 1966-os világbajnokságon a brazilok ellen megsérült a válla, de ő felkötött karral visszatért a pályára. Nem tudott veszíteni, mindene volt a győzelem, egy elbukott ultiparti ugyanúgy felbosszantotta, mint a vereség a gyepen. Szőke Szikla – ebben minden benne van: a megjelenése és a kérlelhetetlen keménysége.
Felnőttként sohasem játszott más klubban, csak a Vasasban. Óbudáról, a III. Kerületi TTVE-ből igazolt Angyalföldre 18 évesen 1959-ben, és két évvel később már a válogatottban is a védelem oszlopának számított. Mond ő erről nem túl vicces történetet is: örök fájdalom számára, hogy a chilei és az angliai világbajnokságon nem jutott legalább döntőbe a csapat, pedig szerinte ott lett volna a helye. Folyamatosan megkörnyékezték ügynökök, lépjen le, és minden vágya teljesül, de mindig nemet mondott, mert itt volt meg mindene: a családja, az imádott fiai, a Vasas, a barátok és a szurkolók hihetetlen szeretete.
Ma már kultuszfilm az …és Mészöly Kálmán, a kapitány című film, amelynek a keresetlenül őszinte stílusa miatt sokat bírálták, pedig csupán önmagát adta. Később, az 1982-es világbajnokságon is, amikor a kiesést követően a stúdióban elsírta magát. Sohasem szégyellte az érzelmeit, az indulatait, a hiúságát, talán ezért is tudtak neki megbocsátani azok, akiket megbántott.
Az utóbbi években meggyötörték a betegségek, de azokkal is keményen megharcolt. Már nem a régi, de a franciák elleni Eb-meccsre ki tudott menni, jelezve, itt van, és a futball, különösen a magyar futball még mindig az éltető ereje. Nem számít, hogy már nyolcvan – ha visszatekint, csodálatos életről mesélhet. Remélhetően jó egészségben és még sokáig.
(mno.hu)
