Mexikó Rali: Latvala fél perccel vezet

Rali

2016. március 5. szombat, 05:24

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A finn Jari-Matti Latvala áll az élen a Mexikó Rali második napja után a címvédő Sebastien Ogier előtt – a többiek már egy perc feletti hátrányt szedtek össze, Thierry Neuville pedig feladta a futamot.

A csütörtöki három rövid gyorsasági után pénteken már komolyabb versenynapot teljesített a rali világbajnokság mezőnye Mexikóban, kezdve rögtön egy 54 km-es szakasszal. Az elöl indulók panaszkodtak a koszos pályára, amit nekik kell takarítani, míg kedvező rajtpozícióját kihasználva Jari-Matti Latvala (Volkswagen) rögtön húsz másodperc feletti előnnyel nyitott – a délutáni körben is ő bizonyult a leggyorsabbnak és a hét gyorsaságiból ötöt megnyerve magabiztosan vezeti a futamot.

Latvala_1

Csapattársa, a címvédő Sebastien Ogier elmondása szerint rögtön az első szakaszon ott hagyott fél percet a takarítás miatt, de így is második, a győzelemre azonban kettejükön kívül már most kevés az esélye bárki másnak – Dani Sordo (Hyundai) a harmadik, de már egy perc feletti hátránnyal, igaz, neki akadtak gondjai a gázpedállal. Andreas Mikkelsen a harmadik VW-vel jelenleg a negyedik helyen áll, majd következik a pénteki második szakaszon hibázó (egy kisebb falnak ütötte az autó hátulját) Hayden Paddon a második i20 WRC-vel és Mads Ostberg a Forddal – utóbbi nagyon nehezen találta a ritmust az első körben, a másodikban pedig egy korai rajt miatt kapott tíz másodperc büntetést.

Nem tartott sokáig Thierry Neuville futama a harmadik Hyundai-jal, a belga pilóta már a pénteki első szakaszon kiesett egy hiba után. A WRC2 mezőnyét Teemo Suninen vezeti a Skoda Fabia R5-tel, a magyar Tagai Racing Peugeot-jával pedig Hubert Ptaszek az összetett 14. és a kategória 4. helyén áll. 

A Mexikó Rali állása a második nap után:

1

Jari-Matti Latvala

Volkswagen Motorsport

Volkswagen

1h48m00.0s

2

Sebastien Ogier

Volkswagen Motorsport

Volkswagen

32.1s

3

Dani Sordo

Hyundai Motorsport

Hyundai

1m15.6s

4

Andreas Mikkelsen

Volkswagen Motorsport II

Volkswagen

1m46.7s

5

Hayden Paddon

Hyundai Motorsport N

Hyundai

2m20.8s

6

Mads Ostberg

M-Sport World Rally Team

Ford

2m35.6s

7

Ott Tanak

DMACK World Rally Team

Ford

3m53.8s

8

Martin Prokop

Jipocar Czech National Team

Ford

4m56.3s

9

Lorenzo Bertelli

FWRT s.r.l.

Ford

5m11.3s

10

Teemu Suninen

TGS Worldwide Ou

Skoda

5m43.7s

Forrás: www.formula.hu – RSS