Mexikó Rali: Latvala idei első győzelme

Rali

2016. március 6. vasárnap, 19:35

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Nem történt fordulat: a finn Jari-Matti Latvala végig vezetve szerezte meg idei első győzelmét, egyben első pontjait – csapattársa, a szintén VW-vel versenyző Sebastien Ogier futott be másodikként.

Nem történt változás a Mexikó Rali utolsó, negyedik napján és bár Jari-Matti Latvala nem sietett, így is könnyedén tartotta meg első helyét – ezzel idén először szerzett pontot, ráadásul rögtön futamot is nyert. Erre a napra már csak két gyorsasági maradt, melyből az első egy brutális, 80 km-es szakaszt jelentett – itt Ogier volt a leggyorsabb, de “csak” 25 másodpercet vert társára, igaz, mindenki más legalább egy percet kapott a címvédőtől. A harmadik VW-vel Andreas Mikkelsen már korábban kiesett, de a csapat így is magabiztosan szállította a kettős győzelmet.

A nap második, egyben utolsó szakasza volt a 17 km-es Power Stage, ahol Ogier kozmetikázott és öt másodperccel megverte Latvalát, így ő három, míg a finn pilóta két plusz pontot kapott – ezen a pályán harmadikként Hayden paddon zárt, ezért egy extra ponttal gazdagodott. 

Latvala1

A Hyundai a harmadik futamon a harmadik dobogóját szerezte meg, ezúttal a spanyol Dani Sordo senkitől sem zavartatva futott be harmadikként, bár több kisebb technikai hiba is hátráltatta a futam során – a 80 km-es mai pályán például a fékekkel gyűlt meg a baja. A másik i20 WRC-vel Hayden Paddon ötödikként zárt, közéjük a Forddal újabb stabil, közel hibátlan versenyt teljesítő Mads Ostberg ékelődött be. Csapattársa, Eric Camilli egy defekt után összetörte a Fiesta WRC-t, míg a harmadik Hyundai-jal Thierry Neuville kétszer is kiesett – másodjára a kórházban végezte, de nem esett komoly baja sem neki, sem navigátorának.

A WRC2 küzdelmeit brutális fölénnyel Teemu Suninen a Skoda Fabia R5-össel, aki sokszor a WRC-k tempóját is tartani tudta és végül az abszolút kilencedik helyen zárt.

A rali világbajnokságon most hosszabb szünet következik, az Argentin Ralit április végén rendezik majd.

A Mexikó Rali végeredménye:

1

Jari-Matti Latvala

Volkswagen Motorsport

Volkswagen

4h25m57.4s

2

Sebastien Ogier

Volkswagen Motorsport

Volkswagen

1m05.0s

3

Dani Sordo

Hyundai Motorsport

Hyundai

3m37.9s

4

Mads Ostberg

M-Sport World Rally Team

Ford

5m36.4s

5

Hayden Paddon

Hyundai Motorsport N

Hyundai

6m22.6s

6

Ott Tanak

DMACK World Rally Team

Ford

9m59.5s

7

Martin Prokop

Jipocar Czech National Team

Ford

12m58.5s

8

Lorenzo Bertelli

FWRT s.r.l.

Ford

14m09.6s

9

Teemu Suninen

TGS Worldwide Ou

Skoda

18m01.8s

10

Valery Gorban

 

Mini

32m37.3s

Forrás: www.formula.hu – RSS