Micsoda év volt!

Mielőtt a sütemény- és a konfettihalmaz árnyékában 2017-be lépünk, összegyűjtöttük 2016 legsikeresebb utánpótlás-sportolóit. Almát a körtével szinte lehetetlen összemérni, így objektív rangsort nem készítettünk, és még csak azt sem állítjuk, hogy kikezdhetetlen a tízes listánk. Mindenesetre a világ- és Európa-bajnoki címek sokasága mutatja: nagyon nem lőhettünk mellé.

Munkatársainktól Összeállításunkban az elköszönő 2016. esztendő tíz, nagyon sikeres magyar utánpótláskorú sportolójának szereplését vázoljuk fel. Az összkép lenyűgöző, ezért is nem vívódtunk, hogy csakugyan a top 10-et találtuk-e meg, mert az egészen biztos, hogy ezek a fiatal hősök igazán topon voltak.

Halász Bence (atlétika)
Hogy a szombathelyi Dobó SE-ben tudják, miként kell világklasszis dobóatlétákat nevelni, azt évtizedek óta tudják. S a 19 éves Halász Bencét sem 2016-ban varázsolták elő a kalapból, a nagyra nőtt legény ugyanis évről évre szállítja a nagyszerű eredményeket kalapácsvetésben. Az idei siker minden eddigit felülmúl: az egy évvel ezelőtti junior Európa-bajnokságot követően a korosztály világbajnokságán is csúcsra ért a dallamosnak nem mondható nevű lengyel városban, Bydgoszczban. A döntőben harmadik kísérletre elért, 80,93 méteres dobással jócskán megelőzött mindenkit. Halásznak már csak egyetlen ellenfele van a korosztályos kalapácsosok között: önmaga, s talán ahhoz is „csak” magával kell megvívnia, hogy sikeresen átlépjen a felnőttek közé.

homonnai_luca_minszk

Homonnai Luca  •  Forrás: ICF

Homonnai Luca (kajak-kenu)
A Győri Graboplast VSE-nek a Vasasba tartó, öntörvényű, 18 éves kajakosa immár ötszörös ifjúsági világbajnoknak vallhatja magát. Két elsőséggel vágott a szezonnak, majd a minszki korosztályos vb-n további hármat gyűjtött be: 200 és 500 méteren címvédőként állt rajthoz, és duplázott annak ellenére, hogy a hosszabbik távot menet közben szinte feladta, majd feltámadva hagyta le a mezőnyt. A „magánzó” – aki egyértelműen az egyes számokban érzi otthon magát – ezúttal kipróbálta magát a csapathajóban is, és a kísérlet telitalálatnak bizonyult. A Gazsó Alida Dorka, Homonnai, Pupp Noémi, Racskó Fruzsina négyes nem adott esélyt a riválisoknak. Homonnai egyébként a riói olimpiai indulást is célként tűzte ki, de a bitang erős hazai mezőnyben nem volt esélye. Sebaj, majd Tokióban.

Késely Ajna (úszás)
A Kőbánya SC 15 éves sportolójáról évek óta tudjuk, hogy sokra hivatott, egyetlen korosztályos csúcs sincs biztonságban, ha vízbe ugrik. A magunk mögött hagyott évben komolyan jelezte, hogy hosszú távon számíthat rá a magyar úszósport. Májusban helyet kapott a londoni felnőtt Európa-bajnokságon aranyérmes 4×200-as gyorsváltóban, majd amelyik számban elindult, nyert a hódmezővásárhelyi junior-kontinensviadalon. Ott már ő vitte a hátán a gyorsváltót, továbbá 200, 400 és 800 méter gyorson sem talált legyőzőre. A televíziós közvetítésnek köszönhetően a szélesebb nyilvánosság is láthatta, mennyire érett, okos fiatal szeli a medence vízét. A koktélcseresznye a habos tornán a riói részvétel volt: az Eb-vel ellentétben a döntőben is úszott, és olimpiai hatodik lett a 4×200 m-es stafétával.

Lévai Zoltán (birkózás)
A 21 éves Lévai Zoltán nyolc, korosztályos világversenyen szerzett bronzérem után idén felért a csúcsra. A Dorogi NC kötöttfogású birkózója aranyérmet nyert a Bukarestben megrendezett junior Európa-bajnokságon, méghozzá rendkívül meggyőző teljesítménnyel. Összesítve 33-1-re verte meg az ellenfeleit, s az ellene elért egyetlen pont sem akcióból született, hanem intésből. Három technikai tus után az elődöntőben „csak” pontozással, de simán, 5-0-ra győzött, hogy a fináléban 2-0-ra múlja felül az ukrán Artyom Matjast, és tiszteletkört fusson a magyar lobogóval. A 74 kilós súlycsoportban versenyző dorogi élete utolsó juniorversenyén megszerezte pályafutásának a tizedik érmét is: a franciaországi Mâconban, a korosztályos világbajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

kesely_ajna_hodme04_musz

Késely Ajna  •  Forrás: MÚSZ

Liu Shaoang (rövid pályás gyorskorcsolya)
A világjáró – ezt az eposzi jelzőt aggathatnánk az MTK Budapest short trackesére –, aki az év első három hónapjában több időt töltött külföldön, mint Magyarországon. A kínai apától és magyar anyától Budapesten született sportoló a junior- és a felnőttkorosztály világversenyein szerepelt, s a termés több mint impozáns: ezüstérem a junior vb-ről, harmadik hely a lillehammeri ifjúsági olimpiáról, majd – óriási fegyvertényként – ezüstérem 1500 méteren, továbbá harmadik hely 500 méteren a szöuli felnőtt-világbajnokságról! A pihenőt követően ősszel-télen a felnőtt Világ Kupa-sorozattal folytatódott az új versenyszezon, amely újabb áttörést hozott neki azzal, hogy Sanghajban – életében először – egyéniben nyert számot (1000 m). Bátyja, Liu Shaolin Sándor árnyékából már rég kitört a 18 éves tinédzser, ketten együtt pedig szárnyalnak a váltókban is.

Manhercz Krisztián (vízilabda)
Ha a magyar felnőtt vízilabda-válogatott aranyérem nélkül zár egy esztendőt, akkor nagy sikerekről nem beszélhetünk. Különösen nem olyan évben, amikor olimpiát is rendeztek. Mégis volt 2016-nak nagy nyertese itthon a sportágban, a Szeged 19 éves pólósa, Manhercz Krisztián. Ilyen fiatalon ugyanis már a csapatba kerülés is aranyéremmel ér fel, ráadásul szó sincs róla, hogy „Manó” csak jutalomutazáson vett volna részt Rióban. Előtte az Európa-bajnoki bronzéremből már derekasan kivette a részét, lényegében a belgrádi teljesítményével alapozta meg az olimpiai részvételét. Elképesztő tempóban ível felfelé a karrierje: 2012-ben került az 1996-os születésűek (az egy évvel idősebbek) válogatottjába, ahol egyetlen felkészülési meccsen meggyőzte Horkai Györgyöt, az ifiválogatott edzőjét arról, hogy az 1994-esek között a helye. Fél évvel később Perth-ben korosztályos vb-t nyert, majd 17 évesen már a felnőttek közé kapott meghívót. S hol van még a vége!…

Péni István (sportlövészet)
Tartalmas, hosszú esztendőt zár a 19 éves Péni István. Az UTE, korát meghazudtolóan tudatos sportlövője eleve nem szokott unatkozni, most azonban a korábbiaknál is zsúfoltabb éven van túl. A történet a győri 10 méteres Európa-bajnokságon indult, amelyen tudása szerint akár a felnőttek között is szerepelhetett volna. Ám ő a juniorok közé nevezett, hogy gyakorolja, milyen az esélyesség terhével versenyezni. Egyéniben a puskások között második lett, csapatban pedig győzött. A tavasz meghozta a várva várt felnőtt Világ Kupa-érmet, míg nyáron a tallinni 50 méteres junior Európa-bajnokságon nyerte agyon magát. Az év eseménye azonban a riói olimpia volt: ugyan a két számából egyikben sem jutott a nyolcas fináléba, csalódott semmiképpen sem lehet, hiszen rendkívül fiatalon vehetett részt a játékokon.

siklosi_gergely

Siklósi Gergely  •  Forrás: hunfencing.hu

Pusztai Liza (vívás)
A BVSC-Zugló kardozója mindössze 15 éves, lassan mégis kezdenek elfogyni a jelzők a teljesítményére. Ha azt mondjuk, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb ígérete, akkor visszafogottan fogalmazunk. Ráadásul sokkal több is szimpla ígéretnél, hiszen immár a felnőttek mezőnyében is vannak figyelemre méltó eredményei. Azzal, hogy a kadetek között egyéniben és a csapattal is Európa-bajnok lett Újvidéken, imponálóan indította az évet. A folytatásban remekelt a juniorok között is, sőt, príma eredményeinek jutalmaként a magyar szövetség költségére elutazhatott az orléans-i felnőtt VK-versenyre. Franciaországi egyéni 16. helye önmagában kalapemelést érdemel, ám ennél is nagyobb bravúr, hogy részese volt a csapat bronzérmének. Liza – jó értelemben véve – munkamániás, és rendkívül motivált. Mesterei, Bódy István és Bódy Benjamin bölcs önmérséklettel építgetik a karrierjét, s közben óvják attól, nehogy korán kiégjen.

Siklósi Gergely (vívás)
Nem éppen szokványos, ha egy sportoló a teljes naptári évet bombaformában versenyzi végig. Márpedig a párbajtőröző Siklósi Gergely egészen imponáló eredménysorral büszkélkedhet 2016-ban. Nagy menetelése Újvidéken kezdődött, ahol a junior Európa-bajnokságon előbb az egyéni aranyat harcolta ki, majd két nappal később a csapattal is felállhatott a dobogó tetejére. A bourges-i korosztályos világbajnokságról egyéni bronzzal és csapatezüsttel tért haza. A junior Világ Kupa-állomások közül a pozsonyit, majd a minap a bernit is megnyerte, de a rigai negyedik hely miatt sem kell pironkodnia. Ám nem volt megállás, a tapasztalatszerzés érdekében elindult felnőttviadalokon is. S ha már elindult, le is tette a névjegyét: például Buenos Airesben, ahol a csapattal a harmadik helyen végzett. A tapolcai Sz-L Bau Balaton Vívóklub sportolója januártól hivatalosan is klubot vált, a Bp. Honvéd színeiben folytatja.

Stipsicz Bence (jégkorong)
A 2016-os évnek még úgy vágott, hogy egyike volt a MAC Budapest MOL Liga-keretében foglalkoztatott ígéretes fiataloknak. Rich Chernomaz szövetségi kapitánynak azonban megakadt rajta a szeme, és a mindössze 19 éves fiatalember egy szép napon azzal szembesült, hogy benne van az oroszországi A csoportos felnőtt világbajnokságra utazó magyar válogatott keretében. Szentpéterváron a 186 centis hátvédnek – a kiesés ellenére – olyan élményekben lehetett része, amelyekről generációkon át hiába álmodoztak kiválóbbnál kiválóbb magyar hokisok. Hogy megállta a helyét az elit mezőnyében, bizonyítja: a nyáron lecsapott rá a Cedar Rapid RoughRiders, s azóta az USHL-ben hokizik. Onnan tért haza a junior divízió I/B csoportos vb-re, és a Jégpalotában remek játékkal aranyéremhez, azzal pedig feljutáshoz segítette az újonc magyar együttest.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS