Miért nem hozza lázba az embereket Rosberg és Hamilton csatája?

F1

2016. szeptember 7. szerda, 17:30

Fordulatos a bajnokság, a két pilóta már ütközött is, és mindössze két pont van közöttük Szingapúr előtt – mégsem beszél senki úgy a párharcról, mint az évtized évek legizgalmasabb F1-es viadaláról.

Ayrton Senna és Alain Prost küzdelmét a mai napig a sportág egyik legizgalmasabb időszakának nevezik azok, akik megélték azt, de több mint húsz évet kellett várnunk arra, hogy ismét házon belül feszüljön egymásnak két pilóta. Lewis Hamilton és Nico Rosberg 2013 óta szerepel egy csapatban, de csak egy évvel később néztek valóban farkasszemet egymással – amikor a Mercedes a hibrid érába lépve világverő autót készített a brackley-i boszorkánykonyhában. A Formula.hu hasábjain már megemlékeztünk kettejük legemlékezetesebb pillanatairól, melyek egyaránt tartogattak számunkra körömlerágós csatákat és ütközéseket, mégis, valahogy úgy tűnik, mintha a közvéleményt nem hozná lázba a brit és a német csatározása.

Pedig az ideit aztán joggal lehet fordulatos bajnokságnak nevezni: bár csak egyszer változott az éllovas személye (a Magyar Nagydíj után állt élre Lewis Hamilton), Szingapúr előtt mindössze két egység választja el a pilótákat egymástól a tabellán. A titok nyitja talán abban rejlik, hogy a két versenyző sosem tudott úgy, kerék-kerék elleni csatákat folytatni egymás ellen, hogy valamelyiküket – általában Rosberget – ne meszelték volna el a csapatnál, vagy ki ne derült volna, hogy nem fair módon tudtak versenybe szállni.

Mi történt idén? Ott volt Barcelona, ahol első blikkre azt mondhattuk, „Lám, Hamilton is tud ám komoly hibát véteni”, majd kiderült, hogy Rosberg választott rossz beállításokat a futam előtt. Ausztriában ismét a német került ki rosszabbul a helyzetből – bár pálya szélére tette végül futamot nyert csapattársát, a Mercedes megállapította, hogy fékhibával küszködött. Ezen kívül volt még egy pár, anyagilag kevésbé megterhelő koccanásuk is: tavaly Suzukában és Austinban, idén pedig Kanadában is Rosberg vesztett rajta, érdekes viszont, hogy a Mercedes egy alkalommal sem kárhoztatta a futamokat megnyerő Lewis Hamiltont a megmozdulásokért.

A fentiek fényében úgy tűnik, hogy hiába a csapat által hajtogatott egyenlő bánásmód (persze semmi kétség, hogy technikai téren így is van), ha meg kell ítélni egy kétes helyzetet, akkor általában Rosberg húzza a rövidebbet, függetlenül attól, hogy tehet-e róla, vagy sem. Sajnos ezek miatt az emberek nem veszik igazán komolyan Rosberget, a drukkerek pedig tudják, ha esetleg a német próbálna meg keménykedni, akkor úgyis ő jönne ki kedvezőtlenebbül az ügyből. Ez pedig felszínre hoz egy újabb, szemmel látható problémát: a német a pályán sem tud visszavágni az őt ért sérelmekért. Hiába a több futamgyőzelem, hiába a kevesebb műszaki hiba, nem úgy tűnik, hogy egy ideális, nem létező világban (ahol semmilyen külső tényező nem befolyásolná a küzdelmet) Rosberg harcba tudna szállni az elsőségért.

A Telegraph egyik szakértője nemrég rávilágított, hogy Rosberg általában akkor tud nyerni, amikor Hamilton hibázik, vagy a brit Mercedese nem 100%-os, és valóban: önerőből sose tudott olyan versenyt nyerni idén, ahol egyértelműen megmutatkozott volna nagysága a háromszoros világbajnok ellenében:

Ausztrália: Hamilton elrontotta a rajtot
Bahrein: Hamilton elrontotta a rajtot
Kína: Hamiltont motorproblémák hátráltatták az időmérőn
Oroszország: Hamiltont motorproblémák hátráltatták az időmérőn
Azerbajdzsán: Hamilton hibázott az időmérőn
Belgium: Hamilton rajtbüntetést kapott
Olaszország: Hamilton elrontotta a rajtot

Persze ezek fényében felmerülhet a kérdés, hogy „miért hibázott Hamilton?” és a Rosberg-fanatikusok joggal is tennék ezt, de akkor is adja magát a feltevés: miért nem tud Rosberg szembeszállni Hamiltonnal? A 2014-es szezon végén több alkalommal is (Japán, USA) megmutathatta volna, de mindkét esetben kénytelen volt utat engedni a pályán őt megelőző britnek – fordított eset nem történt az elmúlt három évben.

Az emberek többségében az elmúlt másfél évben olyan kép alakult ki a németről, aki meghunyászkodik, aki nem elég gyors, ezek alapján pedig a szoros világbajnokságot sem érzik olyan szorosnak, mint amilyen, hiszen tudják – ha Hamilton akarja, könnyedén behúzhatja azt. Minderre jön a brit „vagabund” pályán kívüli életmódja – Rosberg hiába próbálja palástolni, a boldog családi életet áldó nyilatkozataiból is úgy tűnik, mintha inkább próbálna ellentmondani csapattársának, mintsem 100%-osan megfesteni magánélete szépségeit.

Bízzunk abban, hogy szezon végéig kitart majd kettejük csatája – és nem Hamilton hibái, vagy a Mercedes műszaki problémái miatt.

Forrás: www.formula.hu – RSS