Miközben Grosjean szárnyal, hol van Gutierrez?

F1

2016. április 4. hétfő, 16:43

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

A Haas F1-es versenyzője, Esteban Gutierrez fékprobléma miatt kiállni kényszerült a Bahreini Nagydíjról, így a szezonnyitó futam után most sem sikerült a pontszerzés a számára.

A mexikói pilóta balszerencséjére tovább folytatódott az Ausztráliát követő második futamon is. Míg Melbourne-ben Alonsóval ütközött össze egy hatalmas baleset során, addig Bahreinben fékprobléma miatt hívta ki a csapata a versenyből a bokszutcába.

Gutierrez pozitívan értékelte a rajtját és az autó viselkedését a verseny kezdetén: „Egy nagyszerű start után, ahol szereztem néhány pozíciót, nagyon magabiztosnak éreztem magam. Elégedett voltam az autóval kapcsolatos érzésekkel, és jól kezeltem a gumikat és az üzemanyagot is.”

 Dppi_gutierrez_04.04.

A jó kezdés azonban balszerencsés befejezéssel párosult, így folytatta a mexikói pilóta a mondandóját: „Sajnos volt egy kis problémánk az első fékkel és úgy éreztük, hogy nem tudjuk folytatni a versenyt, ezért ki kellett állnunk.

„Most már Kínára koncentrálhatok. Fantasztikus munkát végeztünk, nagyon jól teljesít a csapat. Megvan a tempónk és egy nagyszerű autónk hozzá, így a következő versenyen is folytatjuk a harcot” – zárta optimistán a gondolatait Gutierrez, aki eddig csak a bokszból figyelhette, amint csapattársa, Romain Grosjean egy 6. és egy 5. helyet szerzett az újonc Haas első két versenyén.

Forrás: www.formula.hu – RSS