Góltalan rangadót játszott az MTK és a Ferencváros

A „szokásosnál” lényegesen kevesebb gól esett a Jet-Sol Liga női labdarúgó NB I rájátszásának 2. fordulójában. Különösen így van ez, ha figyelmen kívül hagyjuk az Astra HFC 5-1-es szegedi győzelmét.

A másik három találkozón összesen három gólt láttak a nézők – ez bizony nem sok. Hát még, ha ehhez hozzávesszük, hogy mindkét élcsapat, az MTK Hungária és a Ferencváros is gólképtelen maradt a bajnoki döntősök rangadóján – mindkét csapatnak ez volt az első meccse a 2016-2017-es bajnokságban, amelyen nem tudott ellenfele kapujába találni.

A bajnoki címért vetélkedő két csapat összecsapása az utóbbi két-három évben minden alkalommal óriási presztízscsatát is jelent. Most nehéz volt eldönteni, hogy Medgyes Péter kísérletezni próbál-e, vagy csak úgy gondolta, azzal tudja felrázni lányait, ha gyökeresen átalakítja a szerdai kupaelődöntőt a végjátékban elveszítő csapatát. Mindenesetre Hummel-Smuczer Angéla, Kaján Zsanett, Herczeg Andrea és Csányi Diána a kispadra került, a csapat leggólképesebb játékosa, Pádár Anita futsalmeccsen vett részt, és a Varga – Papp, Demeter, Pinczi, Szabó – Palkovics, Horesová, Nagy Ágnes, Farádi-Szabó – Diószegi, Nagy Lilla tizenegy vette fel a küzdelmet a listavezetővel. A Ferencváros a kapuban változtatott, és kimaradt Zágor Bernadett, valamint a beteg Elizabeth Addo is.

A mérkőzésen egyik csapat sem tudta megközelíteni saját valós tudását, és – bármilyen furcsa is ez a két élcsapat nagy presztízsű mérkőzésén – helyenként úgy tűnt, mintha a motivációval, de legalábbis a hittel probléma lenne.

Alig-alig alakultak ki helyzetek a kapu előtt, a 90 perc során tulajdonképpen egyik kapusnak sem volt szüksége bravúrra. A Ferencváros a mérkőzés nagyobb részében többet birtokolta a labdát, de fölénye abszolút meddőnek bizonyult. Az MTK igazából Kaján Zsanett, majd Herczeg Andrea beállítása után kapott lábra, igaz, ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a mérkőzésnek ebben a periódusában Nagy Lilla is a helyén, a jobb szélen játszhatott már. A hajrá talán inkább a hazai csapaté volt, ám a lefújás előtti percben a csereként beállt Zágor Bernadett kétszer is eldönthette a meccset: 90 másodpercen belül kétszer is ziccerben hibázott.

A döntetlennel, de főként a mutatott játékkal egyik csapat sem lehet elégedett, de az eredmény inkább a vendégcsapat, a Ferencváros számára kedvezőbb. A bajnokcsapat megőrizte négypontos előnyét legfőbb riválisával szemben, és amennyiben a harmadik helyért viaskodó ETO és Viktória ellen nem veszít pontot, előnyben lesz a bajnoki döntőben. De, azért az éberségre intheti a zöld-fehéreket, hogy az alapszakasz hajrájában legyőzték ugyan a tabella két leggyengébb csapatát, a Feminát és a Szegedet, de legutóbbi három meccsükön nem tudtak nyerni…

Az ETO FC és a Viktória-Trend Optika FC legutóbb Bükön találkozott, és alaposan megizzasztva egymást, gól nélküli döntetlent játszottak. Sokáig úgy tűnt, a szombati, győri mérkőzés dramaturgiája is hasonlóan alakul, ám a 84. percben a szlovák Nikola Rybanska Bíró hálójába lőtte Süle Dóra jobb oldali beadást – ezzel győzött a hazai csapat.

Az ETO különösen a támadójátékban többet nyújtott, mint ellenfele. Horváth Tamás csapata kiheverte a szerdán elbukott kupaelődöntő sokkját, pótolni tudta a hiányzó sérülteket, és megérdemelten nyert. Le a kalappal a győriek előtt, akik továbbra is őrzik jó szériájukat: a Ferencváros és az MTK kivételével valamennyi ellenfelüket legyőzték az ETO Parkban.

Az alsóházban a Kóka-FNLA Femina mérkőzést kísérte nagyobb figyelem. A két csapat óriási küzdelmet vív a bajnokság ligarendszerű szakaszának hatodik helyéért, a kiesés rémének elkerüléséért, és ebben a harcban most az újonc áll jobban. A gól nélküli első félidő után, az 50. percben a hazaiak talán legrutinosabb játékosa, Rőhberg Zsanett szerzett előnyt, majd a lefújás előtti percben Krascsenics Petra állította be a 2-0-s végeredményt. A Kóka-FNLA előtt hatpontos előnnyel masírozó Astra HFC számára nem jelentett gondot, hogy begyűjtse Szegeden a három pontot. Telek-Sümegi Éva szerezte a meccs első gólját, majd Sávai öngólját követően Dikanová, Kakuszi, és a házi gólkirálynő Staar Gabriella is betalált. A Boszorkányok becsületgólját ezen a héten is Lipták Lilla lőtte – ugyanúgy, mint Húsvétkor a Kóka-FNLA ellen, a 61. percben.

Jet-Sol Liga, rájátszás, 2. forduló:

Felsőház
MTK Hungária – Ferencváros 0-0
ETO FC Győr – Viktória-Trend Optika FC 1-0 (0-0)

Alsóház
Kóka-FNLA – 1. FC Femina 2-0 (0-0)
Szegedi AK-Boszorkányok – Astra HFC 1-5 (0-2)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS