Milinkovic-Savic a Milan célkeresztjében van

Sergej Milinkovic-Savic is a Milan kiszemeltjei között szerepel a középpálya megerősítése érdekében és a jelek szerint a nyáron búcsút inthet a Laziónak.

Tiemoué Bakayoko és Aster Vranckx távozása, valamint Ismael Bennacer súlyos térdsérülése miatt a vezetőségnek két középpályást is igazolnia kell a nyáron. Az utóbbi időben Ruben Loftus-Cheek neve merült fel leginkább, de nem ő az egyetlen jelölt.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Stefano Pioli szeretné a csapatában tudni Milinkovic-Savicot a következő szezonban és kérte a Milan vezetőségét, hogy kíséreljék meg a szerződtetését. A 28 esztendős középpályásnak mindössze egy év van hátra a szerződéséből és 2024-ig szól az aktuális kontraktusa. A Gazzetta körülbelül 99 százalék esélyt lát arra, hogy Milinkovic-Savic a nyáron távozni fog a Laziótól és a klub elnöke, Claudio Lotito 25-30 millió euró körüli összegért már hajlandó lenne elengedni.

A szerb válogatott középpályás az idei szezonban 45 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 9 gólt szerzett és 8 gólpasszt osztott ki. Pioli számára prioritást élvez és a Milan edzője úgy véli, hogy tökéletes választás lenne a középpálya megerősítésére. Az olasz tréner korábban már dolgozott együtt a szerb futballistával a Laziónál töltött időszaka alatt.

Milinkovic-Savic 2015 augusztusában szerződött a Lazióhoz a Genk együttesétől és azóta 337 alkalommal öltötte magára a csapat mezét, ezeken 67 gólt szerzett és 59 gólpasszt osztott ki.