Minden átlátható

Közleményben utasította vissza az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága a Transparency International állításait, amelyek szerint a látványsportágak átláthatatlanul jutottak négy év alatt 200 milliárd forint támogatáshoz.

MTI  Mint arról beszámoltunk, a nemzetközi szervezet a tao-támogatási rendszerrel kapcsolatos súlyos anomáliákat felvető jelentést tett közzé néhány órája.

„Határozottan visszautasítjuk a Transparency International kijelentését” – szögezte le válaszában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hangoztatva: a kormány lehetővé tette a vállalkozásoknak, hogy nyereségük legfeljebb 75 százalékát sportcélokra fordíthassák.

ti_atlathatosag

Látványsportok támogatásai 2011–2015 I. félév (  •  Forrás: Transparency International)

A pénzt a vállalkozások termelik meg, ők döntik el, hogy hova adják ezt az összeget – írta az Emmi. „Ez a legátláthatóbb folyamat, hiszen az adott sportághoz tartozó minden sportszervezet, sportiskola, utánpótlás-nevelést végző alapítvány beleszólhat, részesülhet a vállalatoktól érkezett felajánlásokból, aminek jóváhagyásáról a sportági szakszövetségek hoznak szakmai döntést” – írták.

„Vállalkozók pénzéről, nem közpénzről van szó” – áll a közleményben, amelyben az is szerepel, hogy érvényesül a brüsszeli kontroll: az EU Bizottsága a támogatási rendszer elfogadásakor tett ajánlásokat a kormány a jogi szabályozásban teljes körűen átvette. Az Emmi leszögezte továbbá, hogy a kormány évente tájékoztatja Brüsszelt a támogatási program eredményeiről.

„A sportcélú társasági adókedvezménnyel ráadásul sikerült új alapokra helyezni az öt látványcsapatsportág szakmai és utánpótlás-jövőjét. Az Európában egyedülálló támogatási rendszer nélkül a magyar versenysport nem kerülhetett volna ki abból a gödörből, amelyben korábban volt. Az öt látványsportág támogatására használható adókedvezmény segítségével számos beruházás valósulhatott meg az elmúlt években” – írta a Transparency International jelentésére reagálva az Emmi.

(Emlékeztetőül: a korrupcióellenes nemzetközi civil szervezet csütörtökön hozta nyilvánosságra a „Korrupciós kockázatok a magyar sportfinanszírozásban” című jelentését, amely szerint az öt látványsportág – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong – tao-támogatási rendszere (társaságiadó-kedvezmény), valamint a sportingatlan-fejlesztések, ezen belül a stadionépítések számos korrupciós lehetőséget rejtenek.)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS