„Minden csak rajtunk múlik” – Pioli

A márciusi válogatott szünetet követően a Milan egy fontos és egyben nagyon nehéz mérkőzéssel folytatja a szezont, ugyanis az ellenfél a Napoli lesz a Diego Armando Maradona stadionban. Stefano Pioli a mérkőzés előtt megtartotta sajtótájékoztatóját.

A SZEZON HAJRÁJÁRÓL
„Most ért véget az utolsó válogatott szünet ebben a szezonban és két sorsdöntő hónap vár ránk. Még semmi sem dőlt el és sok mindent vihetünk véghez az elkövetkező hetekben. A szünet alatt azt mondtam a játékosoknak, hogy a tavalyi évhez képest semmi sem változott. Az előző szezonban senki sem hitt bennünk és most is ez a helyzet. Minden csak rajtunk múlik és azon, hogyan teljesítünk. Még mindig pozitív szezont zárhatunk, sőt akár még dicsőségest is, ugyanakkor negatívan is végződhet. A múlt már nem számít, most csak az a fontos, amit a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában teszünk.”

A FELKÉSZÜLÉSRŐL
„Lehetséges, hogy változtatunk védekezésben. Kipróbáltuk a háromvédős és a négyvédős felállást is, a legjobbat fogjuk választani. Ha a tudásunknak megfelelően játszunk, akkor győzhetünk. Nagyon bízom a játékosaimban. Úgy gondolom, hogy képesek vagyunk nagyszerű teljesítményt nyújtani és problémát okozni a Napolinak. Minden elismerést megérdemelnek a teljesítményükért. A játékosaim tudják, hogy mindent bele kell adniuk.”

A NAPOLIRÓL
„Nyilvánvaló, hogy Osimhen egy nagyon jó játékos, de nélküle is mindig nyert a Napoli. Például az őszi összecsapásunk alkalmával nem vettem figyelembe az ő hiányát a kezdőcsapatot illetően meghozott választásaimnál. Egyértelmű, hogy a Napoli sokkal jobban teljesített nálunk a bajnokságban. Az őszi mérkőzésen nem érdemeltünk vereséget és sok gondot okoztunk nekik a meccsen. Mi vagyunk az AC Milan és képesek vagyunk nyerni. A mai eredménytől függetlenül a Bajnokok Ligájában teljesen más mérkőzés lesz.”

A CSAPATRÓL
„Hiszek egy összetartó csapatban, amely jó értékekkel és magas szinttel rendelkezik. A játékosok nem hagyták magukat befolyásolni a külső tényezőktől. Ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában jobban teljesítettünk, mint a bajnokságban. Izgalmas mérkőzések várnak ránk és minden tőlünk függ. A lehető legjobban használtuk ki ezt a válogatott szünetet és a csapat készen áll.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
„Leao? Ő az egyetlen olyan játékos a csapatban, aki bárhová mozoghat a pályán, amikor nálunk van a labda. Véleményem szerint a legjobb pozíciójában fog játszani. Ibrahimovic? Én vagyok a legnagyobb rajongója annak, amit Ibra tett a csapatban, de mindenkinek jár az érdem. A csapat nélküle is képes jól játszani és erősnek bizonyulni a pályán. Nagyon nehéz volt megnyerni a bajnokságot és megvédeni a címet talán még nehezebb. Vranckx? Egyre jobb. Ő egy erős játékos. Sok középpályásom van, ezért meg kell hoznom bizonyos döntéseket. Aster – a többi csapattársához hasonlóan – mindent megtesz annak érdekében, hogy bizonyítson. Keményen dolgoztak azok a játékosok, akik a szünet alatt Milanellóban maradtak. A válogatottban szereplő játékosok jó formában tértek vissza és úgy gondolom, hogy a csapat jó állapotban van erőnléti szempontból. Mindenkire szükségünk lesz. Nagyon fontos, hogy jól szerepeljünk a bajnokságban. Biztos vagyok benne, hogy a csapatban megvan a mentális erő, ez már korábban bebizonyosodott. Az elmúlt két hónapban a teljesítményünk alulmúlta a várakozásainkat, de a csapat nem felejtett el futballozni. Azokat a játékosokat fogom pályára küldeni, akik a legjobban képesek játszani, szem előtt tartva, hogy a cserejátékosok is képesek eldönteni egy ilyen mérkőzést.”