Minimum két olimpiai kvótát remél a Magyar Birkózók Szövetsége

Legalább két kvótát vár a magyar szövetség (MBSZ) a szombaton kezdődő belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, melyen 22 magyar versenyző lép szőnyegre.

birkózók
A kötöttfogású Lévai Zoltán (77 kg) esélyes a kvótaszerzésre

„Szeretnénk minél több kvótát szerezni, ez most a legfontosabb küldetés. Persze vannak éremesélyes versenyzőink, akik reméljük, beváltják a hozzájuk fűzött reményt. Bízom benne, hogy több dobogós helyet tudunk elérni” – nyilatkozta az MTI-nek Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója.

„Azt gondolom, hogy a kettő-négy kvóta reális elvárás, ugyanakkor a kettővel én nagyon csalódott lennék. A néggyel viszont maximálisan elégedettek lehetnénk, de reménykedem benne, hogy lesz olyan versenyzőnk, aki meglepetést okoz, és akkor ennél több is összejöhet.”

A birkózóknak három lehetőségük van a párizsi repülőjegy begyűjtésére. Az első ezek közül a szerbiai vb, melyen minden ötkarikás kategóriában öt kvóta talál gazdára. Súlycsoportonként a négy érmes, és a két ötödik helyezett különmeccsének győztese jut kvalifikációhoz.

A tavalyi, belgrádi vb-től eltérően a versenyt nem a kötöttfogásúak, hanem a szabadfogásúak küzdelmei nyitják. A magyar színeket heten képviselik majd, közülük elsősorban a tavalyi Európa-bajnok, kétszeres vb-harmadik Muszukajev Iszmailtól (65 kg), a magyar színekben Eb-második és -harmadik Bajcajev Vlagyiszlavtól (97 kg), és az elmúlt időszakban újra remekül teljesítő, ötszörös Eb-dobogós Ligeti Dánieltől (125 kg) lehet a legjobb eredményt várni.

A két orosz származású klasszis ugyanakkor a nyáron messze volt a csúcsformájától, a júliusi budapesti rangsorversenyen kifejezetten rossz állapotban voltak és nem birkóztak jól. Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány ugyanakkor most arról számolt be, hogy a vb előtti utolsó, dunavarsányi edzőtáborra jó formában érkeztek meg mindketten, így bízik a jó szereplésükben.

„Mindketten nagyon komoly edzőtáborokban voltak az elmúlt időszakban. Bajcajev az orosz válogatottal készült, Muszukajev pedig a dagesztáni válogatottal, ott pedig nyilván nagyon komoly munkát végeztek. Danival nemrég jöttünk haza Bakuból egy kéthetes edzőtáborból, ahol megkapta a szükséges ingereket és nagyon jól dolgozott, jól birkózott. Azt látom rajta, hogy minden szempontból rendben van. Nagyon bízom benne” – hangsúlyozta a szakvezető, aki szerint a csapat többi tagja is fejlődött az utóbbi időben. –

„Összességében én egy éremre és azzal egy kvótára mindenképpen számítok és legyen még egy kvótameccsünk, akkor nem leszek elégedetlen.”

A vb első két napján csak a szabadfogásúak küzdenek, hétfőn viszont már női meccseket is rendeznek a Stark Arénában, ahol a tízből hat súlycsoportban, köztük négy olimpiaiban lesz magyar.

Martin Gábor válogatott edző az MTI-nek arról beszélt, hogy a csapat rendkívül fiatal, a versenyzők közül többen először szerepelnek majd kvalifikációs vb-n. Ráadásul sérülés miatt Szél Anna is kiesett, ahogy a tavalyi Eb-harmadik Nagy Bernadett sem indulhat még. Ennek ellenére bízik benne, hogy versenyzői képesek lesznek jól birkózni és kihozni magukból, ami bennük van.

A kiemelkedő szereplésre előzetesen Orsós Sztálvirának lehet a legnagyobb esélye

Az év elején honosított, a nagyapja révén magyar felmenőkkel rendelkező birkózó az áprilisi Eb-n ezüstérmet nyert. Róla Martin Gábor azt mondta, hogy jó formában van, szépen viszi le a súlyát.

„Sztálvira az Eb-re kicsit drasztikusan fogyott, túl korán vitte le a súlyát, most más stílusban fogyaszt. Remélhetőleg több erő, marad a majd a végére benne”

– jegyezte meg a szakember.

A jövő csütörtökön kezdő kötöttfogásúaknál kilenc magyar küzd majd az érmekért, közülük hatan az olimpiai kvótáért is

Módos Péter szövetségi kapitány úgy látja, a felkészülés jól sikerült, és bár konkrét elvárásait ezúttal is csak birkózóival osztotta meg, annyit azért megjegyzett, hogy szinte minden versenyzője volt már Eb-n vagy vb-n dobogós, így jó esélyekkel vágnak neki a viadalnak.

„Olyan csapattal tudunk kiutazni, melynek minden olimpiai súlyban szereplő tagjának megvan az esélye, hogy akár a kvótát kiharcolja. A felkészülés során minden munkát elvégeztek, amit terveztünk és mentálisan is megfelelően felkészültek. Látjuk rajtuk az akaratot, az elszántságot. Nagyon bízom a fiúkban”

– emelte ki Módos Péter.

A kötöttfogású szakág erejét jól mutatja, hogy több kategóriában is komoly harc volt a csapatba kerülésért, 87 kilóban például a tavalyi vb-n bronzérmes Losonczi Dávid és az idei Európa-bajnok Takács István csapott össze az indulásért, és ebből a küzdelemből előbbi került ki győztesen. Losonczi egyike azoknak, akik egyértelműen esélyesek a kvótaszerzésre és az éremre, ahogy az egy éve vb-ezüstérmes, idén Eb-harmadik Lévai Zoltán (77 kg) is, de a többi olimpiai súlycsoportban is klasszisok szerepelnek, mint például a tavalyi Eb-n második Váncza István.

Belgrádban ugyanakkor egyiküknek sem lesz könnyű dolga, Módos Péter elmondta, hogy az olimpiai súlyokban negyven feletti az indulói létszám, így előfordulhat, hogy a két nap alatt, akár nyolc mérkőzést is kell birkózni egyes versenyzőknek.

„Nagyon nehéz lesz, és nyilván a kvalifikáció külön stresszt jelent. Viszont azt gondolom, hogy aki ezzel nem tud megbirkózni, az egy olimpián sem tudna sikert elérni. A versenyzőink szerintem vannak annyira profik, hogy a nyomást félre tudják tenni”

– mondta Módos Péter.

A világbajnokság szombaton 10.30-kor négy szabadfogású kategória előcsatározásaival kezdődik. A nyitónapon három magyar, Antal Dániel (70 kg), Püspöki Patrik (87 kg) és Ligeti Dániel lép szőnyegre.

(MTI)

Sportállamtitkári látogatás és finomhangolás a birkózóknál

Post Views: 2

JochaPress