Mit vár a Haas első versenyétől?

F1

2016. március 13. vasárnap, 19:10

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Haas

Egy hét múlva az F1 legújabb csapata túlesik első nagydíján: a hullámvasútszerű tesztelést követően a csapatfőnök meghatározta, mit akarnak elérni az Ausztrál Nagydíjon.

Először mutatkozik be a Formula-1-ben teljesen új, nulláról felépített csapat, mióta 2010-ben a Virgin (mai Manor), Lotus és HRT feltűntek a színben. Az amerikai Haas a Ferrarival áll partnerségben, ezért a kezdetektől arra lehet számítani, hogy nem a rajtrács végén fognak kikötni. A tesztidőszak kettős képet mutatott, így nehéz belőle kiindulni. A csapatnak  egy fontos célkitűzése van az Ausztrál Nagydíjra.

„Az első négy napunk igazán jól alakult, előrelépéseket tettünk meg. Azután jött a második teszthét” – kezdett Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke a két barcelonai hét felidézésével. „Az első és második napon csupán néhány kört tettünk meg, részben az elektronikából és turbófeltöltőből adódó üzemanyag-probléma miatt. A harmadik nap a fékrendszerrel volt gondunk, azonban a srácok a srácok mindent megoldottak az éjszaka folyamán, így a legutolsó nap nagyon eredményes lett, visszatértünk az első hét formájához. Olyan volt, mint a hullámvasút.”

„Jelen pillanatban készen állunk Ausztráliára, amennyire csak tőlünk telik, de eléggé készen sosem állhatsz. Mindenesetre a legjobbunkat fogjuk nyújtani. Célunk Melbourne-ben az, hogy mindkét autó célba érjen, és megmutatni, tudunk versenyezni. És büszkék szeretnénk lenni arra, amit csinálunk” – mutatott rá az elvárásokra Steiner.

Aki azt gondolná, a tesztek és első nagydíj közti időszakban a csapattagok kifújhatják magukat, nem is tévedhet nagyobbat: „Abban az öt napban, amely a hazaérkezés és az Ausztráliába indulás között telik el, nem csupán újjá kell építeni egy autót, de be kell fejezni a másikat is. Nagyon keményen dolgoznak, ezért tudjuk tartani magunkat a tervhez.”

Forrás: www.formula.hu – RSS