Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400 méteren

Molnár Attila 44.84 másodperces országos csúccsal bejutott az elődöntőbe férfi 400 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap.

Molnár Attila

Az idén már 44.98-as magyar rekordot elért versenyző az első futamba kapott besorolást, többek között az olimpiai bajnok bahamai Steven Gardiner mellé. A futamokból az első három jutott az elődöntőbe, hozzájuk csatlakozhatott még a további hat legjobb időt felmutató induló.

Molnár Attila már bemutatkozott a vb-n, szombaton ő volt az országos rekorddal 11. helyezett 4×400-as vegyes váltó első embere és kiváló futást produkált, elsőként adta tovább a váltóbotot. 

Az FTC sprintere a kilences pályán kapta az előfutamban és a célegyenesbe fordulva nagyot kellett hajráznia, hogy továbbjutó helyen végezzen. Ezt meg is tette és az utolsó métereken a mellette futó dél-afrikai Zakithi Nenét megelőzve harmadikként dobta be magát a célba 44.84 mp-es eredménnyel. 

„A vb előtt egy nappal országos csúcsot vártam magamtól, aztán a váltó után tisztes helytállást, végül lett belőle egy országos csúcs” – nyilatkozott Molnár Attila. Hozzátette, az utolsó 50 méterről nincs emléke. 

A közönség bíztatásáról azt mondta, azt „muszáj meghálálni”.

„Nem lehet szavakba önteni, amit a szurkolás jelent. Kapok egy lökést, nem vagyok egyedül a bemutatásnál” – fogalmazott. Kiemelte, eddig mindkét futása a vb-n jobban sikerült, mint várta. 

„Nagyon a határán vagyok annak, amit tudok, de az elődöntőben nagyon szeretnék egy újabb országos csúcsot futni”

– hangsúlyozta.

Molnár Attila a hétfőn 19.33 órakor kezdődő elődöntőben áll legközelebb rajthoz

(MTI)

Világcsúcs és világbajnoki csúcs az atlétikai világbajnokság első napján

Post Views: 5

JochaPress