Molnár Dóra bronzérmes, a szinkronúszók negyedikek

Molnár Dóra bronzérmes, a szinkronúszók negyedikek
Kormány Sport

A római vizes Eb-n Molnár Dóra 200m háton harmadik lett, míg a magyar szinkronúszó-válogatott negyedik.

A 16 esztendős magyar versenyző 2:09.73 perccel csapott célba, a szám másik magyar döntőse, Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.23-mal negyedik lett.
A számot 2:07.13 perccel a hazai közönség kedvence, Margherita Panziera nyerte, aki ezzel megvédte címét.
A rajt után az olasz szinte azonnal ellépett a mezőnytől, a második és harmadik helyért végig nagy küzdelem zajlott, a két magyar úszó gyakorlatilag egymást előzgette a bronzéremért. Végül a tinédzser Molnár – aki az idei, hazai rendezésű világbajnokságon a hetedik volt ebben a számban, múlt hónapban pedig aranyat nyert a bukaresti junior Eb-n – szerezte meg a dobogós helyezést.
A vegyes zónában Szabó-Feltóthy rendkívül csalódott volt, könnyeivel küszködve szinte meg sem tudott szólalni. Molnár viszont érthetően elégedetten nyilatkozott, mivel második felnőtt világversenyén megszerezte első egyéni érmét. A csütörtöki nyitónapon a bronzérmes 4×200-as gyorsváltó tagjaként az előfutamban úszott.

“Nagyon örülök, hogy két nap után két érmem van, remélem, hogy a váltókkal még sikerül felállni a dobogóra. Úgy tűnik, ez az év nagyon bejött nekem, és bízom benne, hogy a következők is hasonlók lesznek” – mondta Molnár, aki a magyar küldöttség negyedik érmét nyerte a legendás római Foro Italicóban.

Az Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Makai Cintia, Szórát Léna, Taksonyi Blanka összeállítású együttes 78,5667 pontot kapott kűrjére, melyet az 1980-as évek egyik nagy slágerére, Bonnie Tyler Holding Out for a Hero című dalára adott elő.
A számot nagy fölénnyel az ukránok nyerték, a házigazda olaszok és a franciák előtt.

“Szerintem nagyon jól sikerült, az edzőinktől is nagy dicséretet kaptunk. Szeretjük ezt a számot, táncos, elő tudjuk adni benne magunkat” – mondta Apáthy Anna.

Makai Cintia a pontszámmal kapcsolatban megjegyezte, látva a bíráskodást az egyéni küzdelmek alatt, rosszabbra számítottak, ennek ellenére sikerült a Margitszigeten rendezett világbajnokság elődöntőjében elért eredményt hozniuk.
Árkovics Petra szövetségi kapitány elmondta, sokat dolgoztak a vb óta a dinamikán, és amit kért, azt a lányok néhány apró hibát leszámítva megvalósították.
A highlightban 2 perc 30 másodpercük van a csapatoknak arra, hogy bemutassák gyakorlatukat, melyben az akrobatikus és látványos elemek a meghatározóak, kevésbé a művésziek.
Pénteken sporttörténeti pillanatnak is részesei lehettek a nézők, ugyanis szinkronúszásban első alkalommal rendeztek egyéni férfi számot: a technikai programban a hazai közönség nagy örömére az olasz Giorgio Minisini diadalmaskodott.

   Eredmények:
női 200 m hát, Európa-bajnok:
—————————–
Margherita Panziera (Olaszország) 2:07.13 perc
2. Katie Shanahan (Nagy-Britannia) 2:09.26
3. MOLNÁR DÓRA 2:09.73
4. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER 2:10.23

szinkronúszás, highlight, Európa-bajnok:
—————————————-
Ukrajna 94,0667 pont
2. Olaszország 91,7000
3. Franciaország 89,2000
4. MAGYARORSZÁG (Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Makai Cintia, Szórát Léna, Taksonyi Blanka) 78,5667

/forrás: MTI/