Mongol asztaloknál

A tavalyi negyedik hely után ismét az élmezőnyben végezne a magyar válogatott a csütörtökön kezdődő ifjúsági sakkolimpián. Az Európa-bajnokságon hajszálon múlt a dobogós helyezés, a csapat az ottani tapasztalatokat hasznosítva indult útnak Mongóliába.

Lakner Gábor Csötörtöktől Mongólia fővárosában, Ulánbátorban ülnek asztalhoz utánpótlásunk legjobbjai, akik a felnőtt válogatott keretbe is meghívott Gledura Benjáminnal az éltáblán játszanak az U16-os sakkolimpián. A tavalyi győri viadalon válogatottunk negyedikként végzett, nagy kihívás tehát az újabb megmérettetés.

A verseny honlapja szerint 26 ország 46 együttese nevezett a viadalra, a házigazdák tíz, a kínaiak négy, az oroszok két csapattal játszanak. A szövetség az Európa-bajnoksággal ellentétben ezúttal egy magyar együttest indít. Gledura mellett Kántor Gergely, Kozák Ádám és Péczely Sebastian Zsombor alkotja a válogatottat a tízfordulós versenyen.

karpacz

Pillanatfelvétel az Európa-bajnokságról

Az elsőszámú magyar válogatott – igaz, más összetételben – csupán egy hajszállal maradt le a dobogóról a lengyelországi Európa-bajnokságon. Varga Péter, az ifjúsági bizottság elnöke elmondta, elsősorban a rangadókon kell javulnia a csapatnak, és jó lenne kiküszöbölni az időzavaros hibákat is. Amennyiben  sikerül előrelépni, újabb szép eredményt érhet el korosztályos válogatottunk.

Gledura az újvidéki ifjúsági rapidsakk Európa-bajnokságon hangolt a mongóliai olimpiára, a formája pedig kifejezetten biztató volt, hiszen három aranyérmet is begyűjtött. A főverseny mellett a kieséses rendszerű tornán is a legjobbnak bizonyult az U16-os korosztályban, és a csapatbajnoki címből is kivette a részét.

A sakkolimpia a jövő péntekig tart. Szombaton és kedden két-két forduló vár a csapatokra, a többi napon egy-egy kört bonyolítanak le. Vasárnap szünnapot tartanak, de ekkor is lehet sakkozni, a szervezők villámtornára várják a résztvevőket.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS