Montella: “Ez a szezon egyik fontos momentuma”

Vincenzo Montella, a Milan vezetőedzője nyilatkozott a Pescara elleni győzelem után és kifejezte elégedettségét, valamint gratulált az ellenfélnek és beszélt a csapat céljairól, Giacomo Bonaventuráról, Carlos Baccáról illetve Gustavo Gomezről is.

A Milan vasárnap délután hazai pályán 1-0-ra győzte le az újonc Pescarát egy bajnoki mérkőzésen. A piros-feketék fontos három ponttal gazdagodtak és úgy tűnik, sikerült elfelejteni a Genoa elleni hétközi botlást. Ezzel a győzelemmel 11 forduló után a harmadik helyen tanyázik a csapat 22 szerzett ponttal.

“Nagyon jó mérkőzést játszottunk, ami egyáltalán nem volt könnyű. Már az első félidőben megszerezhettük volna a vezetést, de egy kicsi mindig hiányzott. A gólunkat követően egyből szerezhettünk volna még egyet és jobban kell ügyelnünk a mérkőzések lezárására. A csapat elszántan küzdött a győzelemért, és a sok szenvedés után nagy volt az öröm, hogy végül sikerült győzni. Dolgoznunk kell azon, hogy minden mérkőzésre tökéletesen felkészüljünk. Csak arra szabad koncentrálni, hogy fejlődjünk. Úgy kell gondolnunk a fejlődésre, hogy nincsenek határaink. Bajnokok Ligája? Még nagyon sokat kell fejlődnünk és Európában rengeteg erős ellenfél van. A Serie A is nagyon kemény bajnokság, ahogyan ezt ezúttal is láthattuk. Az út hosszú. Megvan a folytonosság, a mérkőzéseink 70%-át megnyertük. A teljesítményünk állandó és a végeredmény függ az ellenféltől is. A szurkolók? Teljesen más a helyzet, még az utolsó pillanatokban is biztattak minket. Más a légkör, nagyon boldog vagyok emiatt, jó érezni a támogatásukat. A csapat érzi a szurkolók közelségét és ezt a kapcsolatot szeretnénk még szorosabbá tenni, de ez igazából csak rajtunk múlik.” – fogalmazott Montella a meccs lefújása után.

“Bacca mérges volt-e a lecserélése miatt? Rengeteg gólszerzési lehetősége volt és úgy vélem jó meccset játszott. Azért cseréltem le, mert egy olyan játékosra volt szükségem, aki képes megtartani a labdákat és Luiz Adriano tökéletesen szállt be. Láttam már sokkal rosszabb reakciót is lecseréléskor, mint most Bacca esetében. Ő is folyamatosan fejlődik és nincs semmi gond. Pasalic? Remekül állt be ő is, jó benyomást keltett. Lapadula? Nagyon elégedett vagyok vele. Teljesen alkalmazkodott és ha bárki úgy gondolja, hogy januárban hagyom ingyen kölcsönadni, akkor az nagyon téved…”

“Őszintén szólva ez egy megérdemelt győzelem volt, ugyanakkor szeretnék gratulálni a Pescarának, hogy ilyen kemény ellenfél volt. Számos helyzetet alakítottunk ki, habár nem folyamatosan. Úgy tűnik olyan csapat vagyunk, amely nem szenved a nyomás alatt sem, és ez az a dolog, amely fontos pontokat jelenthet a szezonban. Ez egy nagyon fontos pillanat ebben az idényben’

‘Nem kezdtük jól a mérkőzést, nem sikerült területeket foglalnunk, de utána fejlődött a játékunk és domináltunk. Ez egy nagyon kiélezett összecsapás volt. Mindig nagy kockázatot vállalsz, ha nem sikerült idő előtt eldönteni egy mérkőzést. A srácok nagyon nyugodtak és koncentráltak voltak. Nagyon elégedett vagyok ezzel a hozzáállással. Bonaventura gólja? Most elmondok egy anekdotát. Néhány héttel ezelőtt Honda pontosan ugyanilyen gólt szerzett az egyik edzésen. Szerencsére Jack emlékezett erre és egy csodás gólt szerzett a meccsen. Sokat fejlődött és tetszik, ahogy a középpályán játszik. Boldog vagyok a teljesítményét illetően. Oddo a mérkőzés után azt mondta, ha még mindig nála játszana Lapadula, akkor mindig kezdő lenne. Nos, az előző szezonban 30 gólt szerzett a Serie B-ben és a Milanban elég nagy a verseny. Lapadula 2 alkalommal volt kezdő Baccával és Luiz Adrianóval szemben. Ő is tudja és én is tudom, hogy milyen komoly a konkurencia. Gomez? Jó játszott a védelem közepén. A korábbi mérkőzésekhez képest sokat fejlődött és biztos vagyok benne, hogy egyre jobb és jobb lesz.”

“Verratti? Túl korai lenne az átigazolási piacról beszélni, de az erős játékosokat mindig szívesen fogadjuk.” – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS