Montezemolo szívesen ráncba szedné az F1-et

F1

2016. március 5. szombat, 14:02

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

A Ferrari korábbi elnöke sajnálja, hogy már nem része a Formula-1 körforgásának, ugyanis lennének ötletei, amelyek megoldást jelentenének a sport bajaira. Bernie Ecclestone-t mindenképp több személlyel helyettesítené.

Luca di Montezemolónak több mint két évtizednyi irányítás után 2014 végén kellett elhagynia a Ferrari elnöki székét, átadva helyét Sergio Marchionnénak. A 68 éves üzletember persze most sem unatkozik, hiszen számos egyéb vállalkozása mellett az Alitalia légitársaság vezetőségének tagja lett, de persze a Formula-1-től, amelyben nem csak karrierje, de élete nagyobb részét is töltötte, nem tud teljesen elszakadni.

Az olasz továbbra is közelről figyeli a sport eseményeit, amelyek különösen politikai szintéren váltak egyre intenzívebbé, ahogy az F1 vezetői megoldást próbálnak találni a sorozatot sújtó különféle problémákra, úgy mint a versenyzés élvezetesebbé tétele vagy a költségek csökkentése.

Dppi_00114014_371

Montezemolo a maga idejében aktív szerepet vállalt a Formula-1 jövőjének formálásában, és most is vannak ötletei arra, hogy hogyan lehetne egyenesbe hozni a sport dolgait.

„Az F1 jelenleg kényes helyzetben van, de ennek ellenére is hatalmas potenciál rejlik benne, ha helyesen irányítják. És azt kell mondanom, nagyon szomorú vagyok, amiért már nem vagyok olyan pozícióban, hogy tehessek valamit az F1-ért” – nyilatkozta a Motorsport Magazine-nak adott interjúban. „Amikor elhagytam a Ferrarit, úgy éreztem, hogy ez a fajta munka a véremben van, hiszen az egész a szervezésről, a marketingről és a kommunikációról szól. Ha tehetném, egy ötéves üzleti tervet tűznék ki a sport számára, jól körülhatárolt célokkal.”

„Túlságosan is nehezen követhetővé tettük a sportot. Még a televíziós kommentátorok sem tudják megfelelően átadni a történéseket. A szabályok is túl gyakran változnak, ami csak még tovább bonyolítja a helyzetet. Emellett javítani kellene a kapcsolatot a versenyzők és a rajongók között. Ez akkor csapódott le bennem, amikor a Le Mans-i 24 óráson vendégeskedtem, és láttam az ottani helyzetet.”

Dppi_00115018_870

Az olasz szerint lényegi átalakulást csak úgy lehetne elérni, ha megváltoztatnák a munkamegosztást a FOM-ban, ahol jelenleg minden hatalom Bernie Ecclestone kezében összpontosul.

„Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy amit mondok, nem Bernie iránti tiszteletlenségből teszem. Szerintem nagyszerű munkát végzett a sport érdekében, amióta csak itt van. Viszont egy az ő korában járó embertől már nem észszerű azt kérni, hogy változtassa meg a mentalitását. Márpedig az F1-nek mentalitásbeli változásra van szüksége, számos területen” – szögezte le.

„Profi, erős személyekre van szükség, akik közül egy a versenyzés, egy a marketing, egy pedig a pénzügyek részlegét irányítaná, és lenne egy ügyvezető igazgató, aki az egész csoportot összetartaná.”

Forrás: www.formula.hu – RSS