Montolivo örül a rengeteg együttérző támogatásnak

Riccardo Montolivo, a Milan csapatkapitánya mindenkinek megköszönte a jószándékú, támogató jellegű üzeneteket, amelyet a szurkolóktól és más focistáktól kapott.

Mint ismert, az olasz középpályás a válogatott Spanyolország elleni vb-selejtezőjén sérült meg súlyosan és hordágyon kellett elhagynia a pályát. Később kiderült, hogy előreláthatólag fél évig nem léphet pályára és visszatérése a szezon végére tehető – amennyiben nem lép fel komplikáció a felépülés során. Montolivo térdét néhány nappal ezelőtt operálták meg és kedden kiengedték a kórházból. A közelmúltban számos szurkoló, egykori vagy jelenlegi csapattárs fejezte ki együttérzését a közösségi hálón keresztül.

“Szívből köszönet minden embernek, akik gondoltak rám. Csodálatos volt – egy ilyen nehéz időszakban – ennyi rengeteg üzenetet kapni, amelyben kifejezték szeretetüket és tiszteletüket.” – köszönte meg a támogatást Montolivo.

A téli átigazolási időszakban várhatóan mindenképpen érkezni fog egy középpályás Montolivo pótlására.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS