Most jön a java

A pihenőnapot videózásra és elemzésre használja fel a magyar válogatott, amely két súlyos vereséggel kezdte az U20-as férfi A divíziós Európa-bajnokságot Helsinkiben. A lényeges kérdések azonban csak a csoportkör után dőlnek el.

Lakner Gábor Két nap, két zakó – eddig ez a magyar válogatott mérlege az U20-as férfi A divíziós Európa-bajnokságon. Az persze várható volt, hogy a bombaerős csoportban nem sok keresnivalója lesz a csapatnak, de a németektől elszenvedett 48 pontos, majd a litvánok elleni 59 pontos vereségnél azért szorosabb összecsapásokra számítottunk. Pór Péter együttesének még nem sikerült felvennie az élvonal ritmusát, de lényeges kérdés még egyáltalán nem dőlt el.

U20 férfi magyar-litván

A litvánok egy fokozattal gyorsabban játszottak  •  Forrás: FIBA

„Megint olyan védekezéssel kerültünk szembe, mint az első napon a németek ellen. Az első perctől hibára kényszerítettek minket, rengeteg labdát adtunk el, amelyekből könnyű kosarakat szerzett az ellenfél. Meg kell próbálnunk felzárkózni sebességben arra a szintre, amelyen ezek a csapatok vannak, illetve figyelnünk kell, hogy minél kisebb hullámvölgyeink legyenek, mert eddig túl sok volt. A szabadnapon edzünk és videózunk” – mondta a szövetségi edző a kosarsport.hu-nak.

Elemezni lesz mit, az ellenfelek és a csapat játékán is, hiszen a java még csak most jön. A statisztikák is beszédesek, csapatunk egyelőre pontszerzésben és lepattanózásban is sereghajtó, és a legtöbb eladott labda is a magyarok neve mellett szerepel. A hárompontosokat ugyanakkor csak egy csapat, jelesül a litván dobja jobban a mieinknél.

Kedden a csoportkör zárásaként azzal a Törökországgal csap össze a magyar válogatott, amellyel a felkészülés során kétszer is megmérkőzött Székesfehérváron, és az egyik alkalommal legyőzte. Ugyanakkor intő jel, hogy a törökök a litvánokat és a németeket is felülmúlták a csoportban…

Aztán következik két kulcsmérkőzés, melyeken ki lehet vívni a bennmaradást, a gyenge kezdés ellenére is. Remélhetőleg a fiatalok kedvét nem szegte a két súlyos vereség, és képesek lesznek harcolni céljaik eléréséhez.

A már említett Törökország mellett a B csoportban Izrael, a D csoportban pedig Csehország nyerte meg mindkét csoportmérkőzését. A C csoportban a legnagyobb a keveredés, mind a négy csapat egy-egy győzelemmel és vereséggel rendelkezik, a körbeverés után ott még bármi lehet a sorrend.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS