MotoGP: Rossi megtörte Lorenzo uralmát

Motor

2016. április 23. szombat, 11:01

Noha sokáig senki sem tudta felülmúlni Lorenzo tegnap idejét, a szombat délelőtti harmadik szabadedzés végül izgalmas véget ért. Az utolsó percben többen is rendkívül jó kört motoroztak, és végül Rossi bizonyult a leggyorsabbnak.

 Tíz óra előtt öt perccel a királykategória mezőnye is birtokába vette a jerezi aszfaltcsíkot. A tét ezúttal is az volt, hogy ennek végeztével ki készülhet máris az időmérő második szakaszára. A gyakorlás első tíz perce során Rossi és Pedrosa is javított, feljöttek a harmadik, illetve negyedik helyre. A britek nagy örömére Cructhlow is beverekedte magát az első tíz közé, akárcsak Pol Espargaro, az edzés feléhez érve pedig az időközben alaposan visszacsúszó Iannone is visszatért a továbbjutók közé.

Ekkor Lorenzo, Marquez, Rossi, Pedrosa, A. Espargaro, Dovizioso, Vinales, Barbera, Iannone és P. Espargaro állt a garantált Q2-es szereplést érő helyeken. A következő percek kevés változást hoztak: P. Espargaro megelőzte Iannonét, Crutchlow pedig ismét feljött a legjobb tízbe, ezzel az olaszt kilökve onnan. Az utolsó tíz perchez érve villantottak a Suzukik: Vinales a harmadik, Espargaro az ötödik helyen állt az összesített rangsorban. Az igazi tűzijáték azonban még csak ezután következett.

Iannone is gyorsult, átvette a harmadik helyet Vinalestől. Pedrosa azonban még jobb formában volt, csupán egy hajszállal maradt el Lorenzo körétől. Pol Espargaro ugyan megelőzte a listavezető spanyolt, de a rögtön mögötte érkezett Marquez nála is gyorsabbnak bizonyult. Az utolsó percben aztán Rossi állt a élre, és Marquez nem is tudott rá válaszolni. A többieknek szintén nem sikerült, így végül a doktor 46 ezredes előnnyel bezsebelte az elsőséget. A legjobb tízből végül a nagyobb nevek közül Crutchlow és Smith maradt ki, nekik majd a Q1-ben lesz lehetőségük kiharcolni a továbbjutást, akárcsak a garantált Q2-es szereplésről egy tizeddel lemaradó Bautistának. Folytatás 13:30-kor a negyedik szabadedzéssel, melyet rögtön az időmérő edzés követ majd.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

 

Versenyző

Csapat

Motor

Idő

Hátrány

1.

Valentino ROSSI

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1’39.244

 

2.

Marc MARQUEZ

Repsol Honda Team

Honda

1’39.290

0.046 / 0.046

3.

Pol ESPARGARO

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1’39.435

0.191 / 0.145

4.

Jorge LORENZO

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1’39.490

0.246 / 0.055

5.

Dani PEDROSA

Repsol Honda Team

Honda

1’39.579

0.335 / 0.089

6.

Maverick VINALES

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1’39.742

0.498 / 0.163

7.

Andrea DOVIZIOSO

Ducati Team

Ducati

1’39.801

0.557 / 0.059

8.

Aleix ESPARGARO

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1’39.812

0.568 / 0.011

9.

Andrea IANNONE

Ducati Team

Ducati

1’39.819

0.575 / 0.007

10.

Hector BARBERA

Avintia Racing

Ducati

1’39.828

0.584 / 0.009

11.

Alvaro BAUTISTA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1’39.935

0.691 / 0.107

12.

Yonny HERNANDEZ

Aspar Team MotoGP

Ducati

1’39.983

0.739 / 0.048

13.

Cal CRUTCHLOW

LCR Honda

Honda

1’40.261

1.017 / 0.278

14.

Bradley SMITH

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1’40.289

1.045 / 0.028

15.

Eugene LAVERTY

Aspar Team MotoGP

Ducati

1’40.363

1.119 / 0.074

16.

Scott REDDING

OCTO Pramac Yakhnich

Ducati

1’40.424

1.180 / 0.061

17.

Loris BAZ

Avintia Racing

Ducati

1’40.597

1.353 / 0.173

18.

Michele PIRRO

OCTO Pramac Yakhnich

Ducati

1’40.916

1.672 / 0.319

19.

Stefan BRADL

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1’41.055

1.811 / 0.139

20.

Tito RABAT

Estrella Galicia 0,0 Marc VDS

Honda

1’41.442

2.198 / 0.387

21.

Jack MILLER

Estrella Galicia 0,0 Marc VDS

Honda

1’41.530

2.286 / 0.088

A három szabadedzés összesített eredménye alapján garantáltan továbbjutott az időmérő edzés második szakaszába: Rossi, Marquez, P. Espargaro, Lorenzo, Pedrosa, Vinales, Dovizioso, A. Espargaro, Iannone, Barbera

Forrás: www.formula.hu – RSS