MotoGP: Rossi sima győzelmet aratott

Napos időben vette kezdetét a királykategória versenye Valenciában. Rossi meg tudta őrizni a vezetést a rajt után, akárcsak a mögüle induló Lorenzo és Marquez. Pedrosa ellenben remekül rajtolt, egészen a negyedik helyig csúszott fel, sőt, a kör felénél Marquezt is letudta. Az első négy ygorsan kiépített némi előnyt a többiekkel szemben, és páros csaták alakultak ki: a két Honda és a két Yamaha küzdött egymással. Lorenzo nem tudta legyűrni Rossit, vele ellentétben viszont Marquez túljutott Pedrosán.

 23236_w666px_7b28fc57c76687994abf8a40d5f553f8

A futam győztese

A negyedik körre szétszakadt a mezőny, Rossi, Lorenzo, Marquez, Pedrosa, A. Espargaro, Dovizioso, Vinales, Laverty, P. Espargaro, és Barbera közül senki nem volt valódi előzési pozícióban. Pozíciócserére a hatodik kör végéig kellett várni, ekkor Vinales ment el Dovizioso mellett, miközben Bautista versenye egy bukás következtében véget ért. Rossi eddigre már kényelmesnek mondható előnnyel rendelkezett az első helyen, Marquez pedig szép lassan utolérte Lorenzót.

w500px_035559f3383cf7ef5334318ae0b22d20

Eredményes hétvégét zárt a Suzuki

A 10. kör elhozta Dovizioso számára is a verseny végét, ugyan még bemotorozott a boxba, de ki is állt a versenyből. Körömlerágós izgalmakról nem lehetett beszélni: P. Espargaro leelőzte Lavertyt, Iannone pedig Crutchlow-tól próbálta megszerezni a 10. helyet, majd ennek sikerét követően folytatta a felzárkózást, tíz körrel a vége előtt már a nyolcadik volt.

Rossi előnye ekkor két másodperc körüli volt, ám a következő körökben három másodpercesre növelte. Ezzel lényegében végérvényesen el is dőlt a győzelem sorsa, már csak egy hiba vehette el tőle a győzelmet. Azonban ő nem hibázott és a technika ördöge sem ütötte fel a fejét, ezzel bezsebelte az elsőséget. Lorenzo és Marquez futott még be a második, illetve harmadik helyen, mögöttük pedig Pedrosa, A. Espargaro, Vinales, Iannone, P. Espargaro, Laverty és Barbera tette teljessé a legjobb tíz helyezett sorrendjét. Győzelmével egyébként Rossi vált a valenciai aszfaltcsík legeredményesebb pilótájává. Marquez megőrizte első helyét a pontversenyben, 17 pont előnnyel Lorenzo és 24-el Rossi előtt. Folytatás két hét múlva Franciaországban. 

Forrás: www.formula.hu – RSS