Műkorcsolya-GP-döntő – Negyedik a magyar páros a rövidprogram után

MH/MTI
2023. december 7. csütörtök. 16:38

Az idén Európa-bajnoki ötödik és világbajnoki hetedik magyar kettős a párosok csütörtöki versenyében 65,51 ponttal – a hazai szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint – az eddigi legjobbjával zárt.

Az első három helyen a Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin német, a Deanna Stellato-Dudek, Maxime Deschamps kanadai és a Sara Conti, Niccolo Macii olasz duó áll a pénteki kűr előtt. Ötödik a Rebecca Ghilardi, Filippo Ambrosini olasz, míg hatodik a Lia Pereira, Trennt Michaud kanadai kettős.

Az orosz születésű korcsolyázók alkotta magyar páros – amely először szerepel GP-döntőben – jól kezdte a szezont, a GP-sorozat vancouveri állomásán, a Skate Canadán október végén második volt, majd november közepén, az espoó-i fordulóban a harmadik helyen végzett.

Írta a Magyar Hírlap