Nagy, amerikai kaland

A 16 éves Barta Márton az év eleje óta az Egyesült Államokban tanul. Rekordokat úszik, elkápráztatja az edzőit, s még az iskolában remekel. A tinédzser hirtelen költözéséről, az amerikai álom megvalósulásáról és a tervekről vele és családjával beszélgettünk.

reb  „Jó ég, ha ezek az idők stimmelnek, akkor ő nagyszerű úszó” – hüledezett Chris Davis, az SwimAtlanta egyesület edzője, amikor egyik versenyzője megmutatta neki a 16 éves Barta Márton eredményeit. A szombathelyi úszó tavaly hirtelen úgy döntött, hogy szeretne néhány hónapot az Egyesült Államokban tölteni, így egyik ismerősét kérdezte meg, hogy amolyan cserediákként befogadnák-e rövid időre.

barta_marton_szalmas_peter

Barta Márton nem tétovázott – célba vette Amerikát  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

„Nem vagyok benne biztos, ők is ugyanazt értettek- a kérésen, mint Marci” – teszik hozzá mosolyogva a szülei. Szombaton délután kettőkor közölte az elhatározását a családdal, két órával később pedig megszervezte a tengerentúli „kirándulást”.

Határozott fiú lévén Marci kijelentette, telefonon nem beszélhetnek vele a szülei, mert szeretné, hogy átálljon az agya az angolra, így emailen érintkeznek. Január elsején, hajnali ötkor indult a tengerentúlra, így – hogyan is fogalmazzunk –, ünnepeltek már vidámabb szilvesztert is a Barta-lakban.

„Itthon eléggé beszürkültek a hétköznapjaim, és hosszabb ideje úgy éreztem, hogy környezetváltozásra van szükségem” – beszél immár a hirtelen meghozott, de régóta érlelt döntésről Marci.

A tavalyi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 400 m vegyesen győztes célja, hogy később amerikai egyetemen tanuljon – akárcsak édesapja –, illetve szerette volna javítani az angoltudását, ezért is költözött az Atlantától nagyjából ötven kilométerre található Smellville-be.

barta02

Jól érzi magát a társakkal (Barta a kép jobb szélén)

Az amerikai iskolában szívesen fogadták, csupán kikötötték: nem lébecolhat, azaz az úszás mellett a tanórákon is jól kell teljesítenie. A közgazdásznak készülő fiú persze nem vallott szégyent, a legjobbak közé tartozik.

„Arra számítottam, hogy az iskola lesz a legnagyobb kihívás, de tévedtem, igazából egyszerű. Mindennap ugyanazok az óráim vannak, ugyanabban a sorrendben: történelem, irodalom, pénzügy, matematika, digitális technológia és biológia. Az órák hosszabbak, mint otthon, a dolgozatok viszont könnyebbek, mert írásban, feleletválasztós teszttel történik a számonkérés.”

S ahogyan arra ugyancsak nagy tételben fogadhattunk volna, a medencében is megállja a helyét. A tréner, Chris Davis már rövid, egy hónapnyi közös munka után meleg szavakkal dicsérte újdonsült tanítványát. „Szorgalmas, nagyszerű mentalitású úszó, látszik, hogy régóta sportol, és mindent belead.”

A klubban nagyjából kétezren tempóznak, a létszámot és az edzéseket is nehéz összehasonlítani az itthoniakkal.

„Kezdetben tartottam attól, hogy a másféle munka hogyan hat a teljesítményemre, de akárcsak az iskolában, pozitívumokat tapasztaltam. Reggelente nincsenek tréningek, összességében a méterszám is kevesebb, de jóval intenzívebben úszunk. A legjobb az egészben, hogy harmincan vagyunk a csoportban, és mindenki kifejezetten jó legalább egy úszásnemben, így egymást húzva sokat fejlődhetünk.”

barta01

Marci (középen) imádja a nagy csapatot

Az iskolai viadalok hangulata pedig tényleg visszaadhatatlan.

„El sem tudom képzelni, milyen lehet, ha egyetemi versenyeken úsznak egymás ellen… Szokás itt, hogy aki megnyeri az előfutamot, a délutáni döntőhöz bevonuló zenét választhat. Hát, csak néztek nagyot a többiek, amikor a négyszáz vegyes délelőtti sikere miatt a finálé előtt Majka zenéjére érkeztem meg, pláne amikor még énekelni is kezdtem.”

Igazi vérre menő csata ez, amelyben az egyik oldalon éltették és szurkoltak neki, a másikon pedig pfújolták. Nyilván, kicsit más ezt átélni, mint idehaza valamelyik tucatversenyt a leharcolt Komjádiban…

Barta nemrég Knoxville-ben szerepelt, olimpikonok, például Ryan Lochte társaságában. Jól sikerült a viadalt, hiszen több egyéni csúcsot úszott, az amerikai korosztályos rangsor negyedik helyéig jutott. Az utolsó napon éppen a 100 m pillangó döntőjére melegített, amikor a váltóval olimpiai ezüstérmes Jimmy Feigen lépett hozzá, és sok sikert kívánt neki. „Ráadásul odaadta a versenyúszónadrágját. Azóta ereklyeként őrzöm azt.”

Bár jól érzi magát, és vélhetően a célját is elérte, azaz sokat fejlődött a nyelvtudása, és felhívta magára az edzők figyelmét, az egyetem kezdete előtt nem tervezi a visszatérést. „Nehéz volt a családom nélkül, már várom, hogy hazatérjek.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS