Nánási dupla siker

Két sima győzelmet aratott a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott Románia ellen: a hajdúnánási 34-28-as és 34-25-ös siker mellett a mutatott formának és a fejlődésnek is örült Imre Vilmos szövetségi edző.

reb Mint ismert, a magyar felnőtt férfi-kézilabdázók múlt szerdán magabiztosan, 24-16-ra győzték le Európa-bajnoki selejtezőn Lettországot, ám az ifjúságiaknak a siker mellett más miatt is emlékezetes maradhatott a győzelem: a félidőben díjazták őket a nyári, B csoportos kontinensviadalon aratott diadalért, és az élvonalba való feljutásért.

ifjusagiak_koszontes_kovacsaniko_mksz

A felnőttválogatott meccsén köszöntötték az ifjúsági fiúegyüttest  •  Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

„Sérülés miatt négyen nem lehettek velünk a hajdúnánási edzőtáborban, de a díjátadóra eljöttek, hiszen sokat jelentett nekik a gesztus. Köszönet a szövetségnek és mindenkinek, akik lehetővé tették a kedves elismerést” – összegzett Imre Vilmos, a korosztály szövetségi edzője.

A szombati és vasárnapi, Románia elleni felkészülési mérkőzésen 34-28-ra, illetve 34-25-re nyert az ifjúsági együttes. A mester az első összecsapáson mutatott támadójátékot dicsérte, a védekezéssel viszont elégedetlen volt. Azt azonban örömmel nyugtázta, hogy a második találkozóra már javult a védelem, jóval több megállító faultot követtek el a fiúk, ennek is tudható be a nagyobb arányú győzelem.

„A nyári Európa-bajnokságot követően most találkoztunk először, és jó volt látni, mennyire örültek egymásnak a srácok. Ezúttal semmi újat sem vettünk, a kontinensviadalra gyakorolt taktikai elemeket elevenítettük fel, a remek hangulatban az egyéni képzésektől kezdve a csapatgyakorlatokig minden tervezett munkát el tudtunk végezni.”

A szakember a várnai Eb-n is szereplő keretet gyűjtötte össze Hajdúnánásra, csak a négy sérült miatt változott a társaság összetétele.

„Látszik, hogy nem a levegőbe beszélünk, amikor huszonnyolcas keretről van szó: a sérültek helyett behívott négy fiatal nagyon tisztességesen teljesített, egészséges pozícióharc zajlik a csapatba kerülésért.”

Világversenyen egyelőre nem tesztelhetik magukat a fiúk.. A várnai Eb megnyerésével ugyan biztosították a tagságukat a 2018-as U20-as A csoportos kontinensviadalra, a 2017-es nyár üres, a vb-n nem szerepelhetnek. A szakvezetés a nyílt Eb-n szerette volna indítani a csapatot, ám a megváltozott versenykiírás miatt csak 1999-es születésű fiúkat nevezhetnének, márpedig Imre a komplett gárda felkészítését vállalta, nem akarja kizárni az 1998-asokat.

„A románok hasonló cipőben járnak, keressük a megoldást, hogyan és hol rendezzünk színvonalas tornát” – zárta a beszélgetést Imre Vilmos.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS