NASCAR: Martin Truex Jr. számára szerencsenap lett a hétfő

NASCAR: Martin Truex Jr. számára szerencsenap lett a hétfő

Úgy látszik, ha idén hétfőre kell eltolni egy futamot az időjárás viszontagságai miatt, az a 19-es autó pilótájának jelent mázlit. A NASCAR Cup Series 2017-es bajnoka ugyanis idén már megnyert egy olyan versenyt, amelyet egy nappal elhalasztottak az esőzések miatt. Legutóbb Doverben, most pedig a New Hampshire Motor Speedwayen látta meg elsőként a kockás zászlót. A rutinos versenyző egyébként a kvalifikáción sem ment rosszul, ahogyan a csapattársa, Christopher Bell sem, így a Joe Gibbs Racing két autója bérelte ki az első sort vasárnapra, ám ekkor az időjárás közbeszólt. A futamot néhány órával a kezdés előtt elhalasztották, végül magyar idő szerint hétfőn 18 órára tették a kezdést.

A verseny végig száraz körülmények között zajlott és főként Truex Jr. dominanciájáról szólt, mivel az első két szakaszt is vezető pozcióban zárta, majd a futamot úgy nyerte meg, hogy a 301 körből 254-et az élen töltött. Ennek tükrében kissé talán meglepetés, hogy mindössze 0.396 másodperces előnnyel ért célba a második helyezett Joey Logano előtt, ebben azonban a Team Penske pilótájának kiváló tempója mellett vastagon benne voltak a sárga zászlós szakaszok, amelyekből jutott néhány erre a fordulóra is. Aric Almirola például egy rosszul rögzített kerék miatt került a falba, de ugyanígy járt egy fékhibából fakadóan Noah Gragson is, míg az élről rajtoló Bell saját hibából csapta oda autóját. Truex Jr. és Logano mögött végül Kyle Larson zárt a harmadik helyen, aki a 15. helyről kapaszkodott fel idáig, de büszke lehet magára a 13. pozícióból induló Kevin Harvick is, akit a negyedikként intettek le, a legjobb ötöt pedig Brad Keselowski zárta.

A folytatás a Pocono Racewayen következik július 23-án.

Váratlan bejelentést tett a jövőjéről Nicholas Latifi

A 2021-es szezonzáró után teljesen összeomló, s az F1-et tavaly végleg maga mögött hagyó Nicholas Latifiről rég nem hallottunk leszámítva egy-két kósza pletykát bő fél évvel ezelőttről, melyek különböző versenysorozatokhoz, többek között az IndyCarhoz kapcsolták a kanadai versenyzőt, akinek 2021-es balesete Abu Dhabiban sorsdöntő szereppel bírt a világbajnokság kimenetelében.

Most véget értek a találgatások, Latifi karrierjét nem valamely versenysorozatban, hanem a London Business School iskolapadjaiban folytatja, ahol felvételt nyert egy MBA, azaz Master of Business Administration programba. Mint a kanadai leírta, az autósportos karrierje utáni életét szem előtt tartva döntött így, de azt is leszögezte, hogy ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy örökre hátat fordít a versenyzésnek.

latifi-2022

A McLaren nem vár azonnali győzelmeket

A McLaren az elmúlt két hétvégén szenzációsan teljesített: a fejlesztésekkel ellátott autóval Lando Norris már Spielbergben is remekelt, Silverstone-ban pedig a 2-3. helyre kvalifikáltak, Norris vezette is a versenyt, végül pedig a 2. és a 4. helyet szerezték meg – s csak a safety car-fázis jelentette balszerencse miatt nem lett kettős dobogó az eredmény. Az idén kinevezett csapatfőnök, Andrea Stella ennek ellenére igyekszik két lábbal a földön maradni, és nem akarja átírni a korábban megfogalmazott célokat:

norris-spielberg

„Az észszerű várakozás az volt a részünkről, hogy év végén a négy leggyorsabb csapattal harcolhatunk már, szóval ebből a szempontból meglepő, hogy a mostani helyzetben találtuk magunkat. Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok a jövőben” – mondta az olasz szakember, aki azt is hangsúlyozta, hogy 2024-re és 2025-re sem tűznek ki új, az eddiginél magasabb elvárásokat: „Azt várjuk, hogy a McLaren jövőre már a dobogós helyekért harcoljon, a rá következő évben pedig a futamgyőzelmekért.”

Zak Brown egy korábbi interjújában, még az elmúlt hetek nagy ugrása előtt ugyanezt az ütemtervet vázolta fel, s legkorábban 2026-ra várta, hogy csapata a világbajnoki harcba is bele tudjon szólni.

Komolyabb büntetést akar az F1 a költséglimit átlépéséért

A tavalyi év egyik legnagyobb vihart kavaró F1-es ügye a Red Bull által elkövetett szabálysértés volt: az energiaitalosok nem tartották be a költségsapkára vonatkozó előírásokat, amiért kaptak ugyan büntetést, de nagyon sok kritikus hang kevesellte annak mértékét – a csapat részéről viszont nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire súlyosan érinti őket a szélcsatornában tölthető idő korlátozása, amit halmazati büntetésként kaptak a pénzbírság mellett.

Az F1 első embere, Stefano Domenicali úgy véli, az elrettentő erő fokozásához célszerű lenne minden kihágást sportszakmai oldalon megtorolni – azaz például pontlevonással vagy más hasonló intézkedésekkel. „Azt szeretném, hogy sportszakmai büntetés sújtsa a költséglimit túllépését, mi ezt képviseljük. Az F1-ben jelenleg háromféle szabályozás van: sportszakmai, technikai és pénzügyi. Minden kihágást sportszakmai oldalon kell megtorolni, ez elkerülhetetlen.”

domenicali-mush

Újabb mérföldkövek előtt a Red Bull és Verstappen

Amennyiben Max Verstappen a hétvégi Magyar Nagydíjat is megnyeri, az sorozatban már a hetedik győzelme lesz, amivel a vonatkozó örökranglistán rendkívül magasra érhet, hiszen ekkor már csak a 2013 utolsó kilenc futamát megnyerő Sebastian Vettel lesz előtte – valamint számítástól függően Alberto Ascari, utóbbi abban az esetben, ha nem vesszük figyelembe az 1953-ban még a világbajnoki értékelésbe számító Indy 500-at, melyen az állandó világbajnoki mezőny egyetlen tagja sem vett részt. Vettel (és Ascari) után Michael Schumacher és Nico Rosberg következik az örökranglistán 7-7 sikerrel, őket érheti most utol Verstappen.

Ráadásul ha nyer (vagy persze ha csapattársa, Sergio Perez húzza be az elsőséget), az már a Red Bull 12. győzelme lesz, amivel átadja a múltnak a Senna–Prost-féle McLaren 1988-ban felállított csúcsát – azzal pedig beállítja a wokingiak rekordját, hogy egy szezon első 11 versenyét egyaránt megnyerik.

verstappen-pezsgo

Vettel Verstappen dominanciájáról: „Lewisnak és nekem sem volt könnyű”

A Red Bull és azon belül is leginkább Max Verstappen uralja a 2023-as F1-es szezont, hiszen a csapat mérlege tíz futamból tíz győzelem, míg a holland nyolc sikernél jár. Sokak szerint könnyű dolga van a pilótának a roppant versenyképes RB19-est vezetve, de Sebastian Vettel, aki bő egy évtizede maga is átélt hasonló uralkodást, úgy véli, hogy ennek ellenére sem egyszerű az, amit Verstappen véghez visz:

„El kell ismerni az érdemeit, fantasztikusan teljesít” – idézi a visszavonult németet a Crash.net. „Hihetetlenül tehetséges és nem követ el hibákat. Amint az élen mész, mert jól teljesítesz, egyből elkezdik mondani, hogy ez unalmas és könnyen győzöl. De sokkal többről van szó, mint pusztán a köridőkről. Biztos vagyok benne, hogy Lewisnak sem könnyű dolga a domináns évei során, ahogy például Michael Schumachernek, Mika Hakkinennek vagy épp nekem sem. Hihetetlen teljesítmény olyan autót tervezni és építeni, amely minden versenyhétvégén legyőzi a riválisokat. Az, hogy a Red Bull mindig jól teljesít, a tökéletességnek, a kiegyensúlyozottságnak és a csapat kvalitásainak tudható be.”

Vettel azt is hozzátette, hogy az idei Red Bull-lal megvan az esély rá, hogy az F1 történetében először egy istálló egy adott szezon összes versenyét megnyerje, de hozzátette: ehhez ki kell maradniuk az első körös balhékból és végig megbízhatónak kell lennie az autónak.

f1-verstappen_1

fotó: DPPI

A Hősök terén F1-logóval, a WestEndnél Aston Martinnal lehet fotózkodni

Már Budapest belvárosában is érződik, hogy elérkezett a Formula-1-es Magyar Nagydíj hete. A Hősök terére kikerült ugyanis egy nagy F1-logó a hétvégi verseny hivatalos nevével, így azok is készíthetnek remek fotókat a hazai futam alkalmából, akik esetleg nem jutottak jegyhez a Hungaroringre.

 

Emellett a WestEndnél tavalyhoz hasonlóan ismét egy Aston Martint láthat az arra tévedő járókelő: a csapatot szponzoráló Peroni Nastro Azzurro 0.0% „Il Pitstop” névre hallgató roadshow-jának ugyanis újfent állomása Budapest is, amelynek keretében a Magyar Nagydíj hetén a belvárosba viszik a bokszutcai garázsélményt. Akárcsak 2022-ben (a fotó is még tavaly készült), ezúttal is kiállítják az AMR23-as versenygép mását, emellett az érdeklődők csapatrádiós beszélgetésekbe is belehallgathatnak a helyszínen. Az Il Pitstop július 17-től 23-ig látogatható a WestEnd bejáratánál.

f1-aston-peroni-westend-2022

Ilyen lesz a kísérleti időmérő az F1-es Magyar Nagydíjon

Eredetileg Imolában debütált volna a gumik szempontjából egy csavarral megspékelt kísérleti kvalifikáció, ám az áradások miatt törölték az Emilia-romagnai Nagydíjat, így pedig végül a Hungaroringen láthatjuk először az újítást. Mint azt a Pirelli közleményében Mario Isola motorsportfőnök is elmondta, ennek lényege, hogy a Q1-ben kötelezően a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ban pedig a lágy keverékű abroncsokat kell használniuk a pilótáknak. A show megfűszerezése mellett ennek takarékossági okai is vannak, hiszen így a szokásos 13 helyett csak 11 szett gumit visz a Magyar Nagydíjra a Pirelli. A kísérleti időmérő tehát nálunk debütál és Monzában is láthatjuk majd, az itteni tapasztalatok alapján dönt majd arról az F1, hogy 2024-ben sűrűbben alkalmazzák-e a rendszert.

Más téren is újít viszont a Pirelli a Magyar Nagydíjra, ugyanis a 2022-es versenyhez képest lágyabb gumikiosztást választott: konkrétan a három legpuhább, azaz a C3-as, a C4-es és a C5-ös opciót szállítja a Hungaroringre. Pedig Isola is kiemelte, hogy a rendszerint magas hőmérséklet és a sok kanyar megterheli az abroncsokat, hiszen a lassú tempó miatt Monacóhoz hasonló leszorítóerő-mennyiségű beállításokat választanak a csapatok. „A sok lassú kanyar révén az egyik kulcstényező a jó teljesítményhez a kigyorsítási tapadás, a legnagyobb kockázata pedig a gumik túlmelegítésének van. Általában ez a verseny a stratégiáról és a gumikopásról szól” – fogalmazott Isola. A közlemény szerint a legtöbbször a kétkiállásos taktika a preferált a Hungaroringen, bár tavaly a többség három kiállást teljesített a VSC- és a biztonsági autós fázis révén, s az összes keveréket használták is.

f1-pirelli_2

fotó: DPPI

Újra édesapa lett Kevin Magnussen

A Haas F1-es pilótája Instagramon tudatta a követőivel, hogy néhány nappal a Magyar Nagydíj előtt megszületett a második kislánya. „Laura mostantól nővér. Üdv a világon, Agnes, imádunk!” – írta a fotók mellé Magnussen. A dán versenyző 2019-ben házasodott össze Louise Gjoruppal, és 2021-ben született az első lányuk, Laura – mostantól viszont kétszeres apukának mondhatja magát Magnussen.

Átalakított oldaldobozt hoz az F1-es Magyar Nagydíjra a Red Bull?

Folyamatos a fejlesztési verseny a teljes Formula-1-es mezőnyben, s a nyári szünet előtti utolsó futamokon sincs leállás: mint arról írtunk, a McLaren és az Alpine is újításokkal készül többek között a Hungaroringre is. Az Auto Motor und Sport információi szerint ráadásul ugyanez elmondható a szezont eddig domináló és az összes versenyt megnyerő Red Bullról is, amely eddig főként a részleteket finomhangolta az RB19-esén, Bakuban állt elő egyedül komolyabb fejlesztésekkel. Az AMuS viszont úgy tudja, a Magyar Nagydíjon érkezik egy „szabad szemmel is jól látható” újítás a Red Bullhoz, egész pontosan annak karosszériájához: a híresztelések szerint az oldaldoboz alakulhat át jól láthatóan. A portál szerint a fejlesztést elsősorban az Aston Martin mély alávágású oldalszekrénye ihlethette. Ami pedig rossz hír az üldözőknek, hogy állítólag nagyságrendileg két tizedmásodperces javulást várnak az új csomagtól.

f1-verstappen-redbull-silverstone_1

Lundgaard első győzelme, Palou felzárkózása – a torontói IndyCar-futam fő momentumai videón

A hétvégén Torontóba, Kanadába látogatott az IndyCar mezőnye, ahol az utcai pályán Christian Lundgaard bizonyult a legjobbnak: a pole-ból indulva szerezte meg karrierje első győzelmét a szériában a Rahal Letterman Lanigan Racing dán pilótája. A verseny másik fő sztárja pedig (ismét) Alex Palou volt, aki egy gyengén sikerült kvalifikáció után a 15. helyről zárkózott fel a második pozícióba, tette mindezt ráadásul sérült szárnnyal, aminek köszönhetően a spanyol előnye már 117 pontra rúg a bajnoki tabellán.

A vasárnapi futam legfontosabb pillanatai a videós összefoglalóban:

Rosberg szerint Perezen múlhat a tökéletes szezon

Még a szezonnyitó hétvégén dobta be azt a kérdést George Russell, ami azóta is foglalkoztatja az F1-rajongók sokaságát: megnyerheti-e az összes idei futamot a Red Bull? Ahogy féltávhoz közeledve továbbra sem zárt senki más egyetlen nagydíjat sem az élen az energiaitalosokon kívül, egyre többször merül fel: vajon tényleg sikerülhet? Nos, az F1 előző domináns csapatával, a Mercedesszel világbajnoki címet és bajnoki ezüstérmeket nyerő Nico Rosberg nem biztos benne, hogy sikerülhet:

perez-canada

„Bár úgy tűnik, hogy képesek rá, de az a probléma, hogy jelenleg csak az egyik versenyzőjük tud nyerni, Perez voltaképpen mindig hátrébb van, problémákkal és nehézségekkel küzdve. Így aztán ez egy másik helyzet…” – mondta a német, aki szerint az idei év különlegességét a második helyért zajló küzdelem adja: „Egyesek azt mondják, hogy egy kiemelkedően domináns csapat nem jó az F1 számára, de ez nincs mindig így. Az előző verseny óta például a két McLaren is ott van a dobogóesélyesek között, és ez az igazán szórakoztató az idei szezonban: sosem tudhatod, ki vagy melyik csapat lesz a második.”

Odaszúrt a Haasnak a Mercedes

Az elmúlt hétvégén Goodwoodban, a 30. alkalommal megrendezett Sebességfesztiválon Mick Schumacher is autóba ült, és megjáratta édesapja, Michael Schumacher 2011-es Mercedesét, a W02-t. Emellett a német a csapat 2021-es versenygépét is használta, sőt, mindkét autóval elkezdett „fánkozni” is. Ennek kapcsán a Mercedes ennyit tett közzé egy kép kíséretében a Twitteren:

„Rendben, Mick, most már csinálhatod a fánkokat.”

Emlékezhetünk rá, hogy utolsó Haasnál töltött versenyén, a futamot követően Schumacher hasonlóan szeretett volna a közönségtől elbúcsúzni, azonban a csapat rászólt a fülére, hogy ne tegye. 

Egy kis ízelítő videó a német hétvégéjéről:

Július 17-én Jules Bianchira emlékszik a Formula-1 világa

Nyolc évvel ezelőtt, 2015-ben rázta meg a Formula-1-et a 25 éves francia tehetség halálhíre, aki kilenc hónapon át küzdött a Japán Nagydíjon elszenvedett végzetes sérülésekkel. Azóta sem telik el év, amikor ne jutna eszünkbe ezen a napon, milyen tragikusan rövid pályafutás jutott csak a jövő Ferrari-pilótájának tartott Jules Bianchinak.

A győztes trófea: Ez a herendi műremek jár a Magyar Nagydíj győztesének idén

A tradíciónak megfelelően a Herendi Porcelánmanufaktúra egyedi tervezésű, kézzel készített műalkotásait vehetik készhez a hétvégi Magyar Nagydíj dobogósai. A három trófeát, valamint a nyertes konstruktőrnek járó dísztálat a Hungaroringen tartott sajtótájékoztatón mutatták be a nyilvánosságnak.

A Herendi Porcelánmanufaktúra ezt írja a díjakról: „A vázák neoklasszicista stílusúak, formájuk az ókori vázák alakját követik. Tükrükben a Hungaroring pálya sziluettje vehető ki. Az innovációt a minden évben megújuló dekoráció adja. Idén a választás egy különleges, mesterfestők által készíthető mintára esett.”

„Ez a minta az „ezervirágos” – milles fleures – dekor, amely brokátszerűen szövi át a hófehéren ragyogó porcelánfelületet. A virágzó ágak kusza szövevényében helyezkedik el a röptében ábrázolt paradicsommadár, amely a légies könnyedségre, a repülésre és a gyorsaságra utal. A minta eredete a 19. századra vezethető vissza, színe pedig egyedi herendi purpur. Nemesfémmel, 18 karátos matt arannyal díszített. Ebben a színvilágban ez a kivitel kizárólag a legjobb Formula 1-es pilótáknak és csapatoknak, illetve a főszponzor tiszteletére készült. A konstruktőri Herendi dísztál esetében ez a mívesség tovább nemesedik a tál szélén látható áttört szegéllyel, amely porceláncsipke egy speciális herendi porcelán készítési technika.”

A nagyok közt is megszerezte első GT-győzelmét Rossi, hazai pályán

Nagy hétvégéje volt Misanóban a kilencszeres MotoGP-világbajnok Valentino Rossinak, aki 2022-ben váltott autóversenyzésre a GT World Challenge Europe Sprint Cup sorozatban. A Doktor és csapattársa, a DTM-ből is ismert Maxime Martin a szezon második fordulójának első futamát még nyolcadikként zárta a WRT BMW-jével, de a vasárnap már az ő napjuknak bizonyult.

Martin a harmadik rajtkockából rajtolt, a párost pedig segítette a testvérautó balszerencséje, Dries Vanthoor és Charles Weerts egy rossz bokszkiállás következtében veszítette el a vezetést. Lucas Légeret a Comtoyou Racing Audijával üldözőbe vette Rossit, de az olasz eddigi legösszeszedettebb versenyén erős tempót diktált és leszakította az üldözőt.

Rossi első győzelmét szerezte a sorozatban – miután az előző fordulón, Brands Hatchben a dobogón debütált. Nem ez volt az első győzelem GT-autóban, hiszen Rossi a 24 órás hétvégéjén a kevésbé rangos Le Mans Cupban a pódium tetejére állt (ott Jerome Policand társaként) – de Misanóban ő maga is úgy nyilatkozott, ez a siker számít igazán, hiszen most a fő bajnokságban, rendkívül gyors versenyzők ellenében tudott nyerni.

Ráadásul a BMW számára is különleges eredménynek bizonyult ez a győzelem, a bajor márka 2015 óta először zárt első pozícióban a sorozatban.

Fotó: SRO

Csak hárman dobtak nagyobbat újoncként Piastrinál

Legalábbis a jelenlegi mezőnyből… Oscar Piastri a Brit Nagydíjon szerzett negyedik helyével természetesen rövidke F1-es karrierje eddigi legjobb eredményét érte el, ezzel a jelenlegi mezőny 20 tagja között a hetedik pilóta lett, aki újoncévében az első négy között tud zárni egy futamot. Az alábbi táblázatban azt láthatjuk, hogy a 20 pilótának mi volt a legjobb eredménye első szezonjában.

Fontos persze megjegyezni, hogy ez nem több puszta érdekességnél, hiszen míg a felsoroltak közül néhányan kimondottan versenyképes autóval mutatkoztak be, addig például Alonsónak a Minardival, Oconnak a Manorral vagy Ricciardónak a HRT-vel nem volt esélye érdemi eredmény elérésére – és persze voltak olyanok is, mint például Pierre Gasly, akinek beugróként csak néhány versenyt jelentett az első szezon. 

1.

Lewis Hamilton

2.

Kevin Magnussen

3.

Lance Stroll

4.

Oscar Piastri

 

Max Verstappen

 

Yuki Tsunoda

 

Alexander Albon

6.

Lando Norris

 

Nico Hülkenberg

 

Charles Leclerc

7.

Sergio Perez

 

Carlos Sainz

8.

Zhou Guanyu

 

Valtteri Bottas

10.

Fernando Alonso

11.

Logan Sargeant

 

George Russell

12.

Esteban Ocon

 

Pierre Gasly

18.

Daniel Ricciardo

 piastri-silverstone

Sainz Hamilton vagy Verstappen csapattársa lenne?

Az Express című brit lap arról kérdezte a Ferrari spanyol versenyzőjét, Carlos Sainzot, hogy szíve szerint inkább Lewis Hamiltont vagy Max Verstappent szeretné csapattársnak maga mellé – a kérdés persze erősen hipotetikus, hiszen olyan forgatókönyvet nem nagyon látni jelenleg, amely szerint a holland mellé kerülne, s a Leclerc és Hamilton helycseréjéről szóló pletykák is elcsendesedtek már.

sainz-saudi-thursday

„Már voltam Max csapattársa, szóval tudom, hogy jól kijönnénk egymással, és jó lenne a kapcsolatunk” – utalt vissza Sainz a Toro Rossónál töltött bő egy évre, mely addig tartott, amíg Verstappent fel nem vitték a Red Bullhoz. A spanyol így folytatta: „Lewis viszont sosem volt a csapattársam, és  azt hiszem, hogy ha egy hétszeres világbajnok oldalán versenyzel, az csak jó lehet a karrierednek, és valószínűleg tanulsz is tőle. Szóval talán, csak annak érdekében, hogy kipróbáljak valami mást, Lewist választanám.”

„De hogy őszinte legyek, ez nem fontos. Bárki lesz a csapattársam, örömmel fogadom.”

Megtanította steaket készíteni: ő Piastri nagy szerelme

Ne maradjunk bulvár nélkül ezen a vasárnapon: más pilótabarátnőkkel és -feleségekkel szemben Oscar Piastri párját nagyon ritkán pillanathatja meg a nagyközönség, de most kivételt tett a fiatal ausztrál, hiszen a wimbledoni teniszbajnokságra kilátogatva egy közös fotót tett közzé kedvesével, Lily Zneimerrel.

Az ifjú hölgy először tavaly jelent meg a nyilvánosság előtt Piastri oldalán, s eddig jóformán semmit nem lehetett tudni róla – ez most is csak minimálisan változott, de legalább az kiderült, hogy immár négy és fél éve együtt vannak, azaz már első, még a Formula Renault Európa-kupában szerzett bajnoki címénél is ott volt már mellette a fiatal hölgy, valamint az is, hogy megpróbálja kicsit elterelni a figyelmét a „munkáról”, legutóbb például élete első steakjét készítette el biztatására a McLaren versenyzője.

bulvar-piastri-lily

Sztrájk: Leállt az F1-es film forgatása

A Brit Nagydíj egyik szenzációja volt, hogy megkezdődtek az Apex munkacímen ismert F1-es film versenyhétvégi munkálatai, aminek külön podcastadást is szenteltünk. Sajnos azonban az élet közbeszólt, és a munkát bizonytalan időre felfüggesztették, mivel a színészeket tömörítő SAG-AFTRA szervezet sztrájkba kezdett a mesterséges intelligencia felhasználásával kapcsolatos viták miatt.

Ez pedig a Joseph Kosinski által rendezett filmet is érinti, hiszen a produkció több tagja, többek között Brad Pitt is tagja a sztrájkot hirdető szervezetnek. Egy forrás a következőképp nyilatkozott az NBS Newsnak: „A munkálatok egyelőre teljesen leálltak. Brad nagyon élvezte a forgatást, de egyúttal nagyon lojális tagja a szervezetnek.”

apxgp-dppi_1

Norris lehet Verstappen kihívója?

Lando Norris édesapja, Adam az F1 Nation című podcastben sok más mellett arról is beszélt, hogy fia a Brit Nagydíjon, melyet végül a második helyen fejezett be, miért nem védekezett keményebben, amikor Max Verstappen megtámadta őt a vezetésért: „Lando tudta, hogy nem maradhat az élen, és a lehető legjobb versenyt akarta futni ahelyett, hogy az idejét vesztegeti és tönkreteszi az abroncsait. A második hely remek, és idén rámegyünk majd az első helyre is a megfelelő helyen és időben.”

A büszke édesapa emellett azt is kiemelte, hogy szerinte a fia döntheti meg Verstappen egyeduralmát: „Már nagyon fiatalon látszottak a tehetsége jelei, mindig gyors volt, döbbenetesen gyors, szóval fel tudja majd venni a versenyt Maxszal. Sőt, szerintem ő az, aki le tudja győzni Maxot.”

norris-verstappen-2

Formula.hu