Natasa játszhat!

Rekordidő alatt megérkezett Natasa Kovacsevics játékengedélye a nemzetközi szövetségtől, a győri csapat tragikus buszbalesetében a bal lábát térd alatt elveszítő játékos szerda este már bajnoki mérkőzést játszhat a Crvena Zvezda színeiben.

Lakner Gábor Múlt héten írtunk Natasa Kovacsevics küszöbön álló visszatéréséről, miután a szerb élvonalban szereplő Crvena Zvezda szerződést ajánlott a lábprotézissel játékra kész kosárlabdázónak. A nagy pillanat még a héten elérkezhet, ugyanis a nemzetközi szövetség (FIBA) megküldte a center játékengedélyét.

Natasa Kovacsevics is rajta volt a győri kosárlabdázók autóbuszán, amely 2013 szeptemberében balesetet szenvedett. Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette, a játékosok közül az akkor még csak tizenkilenc éves szerb center sérült meg a legsúlyosabban. A bal lábát térd alatt amputálni kellett, mégsem mondott le arról, hogy folytassa sportpályafutását.

Úgy tűnik, a nemes cél érdekében olykor a bürokrácia is át tudja lépni saját árnyékát.

Mivel korábban egyetlen európai élvonalbeli bajnokságban sem szerepelt senki lábprotézissel, a nemzetközi szövetségnek új szabályokat kellett alkotnia a játékos visszatéréséhez. A FIBA példás gyorsasággal, mindössze egy hét alatt elkészítette a vonatkozó rendelkezéseket, és Natasa játékengedélye hétfőn meg is érkezett.

Natasa-Kovacevic-foto-telegraf-12-620x350

Natasa Kovacsevics újra mezt húzhat  •  Fotó: Telegraf

A még mindig csak 21 éves játékos elképesztő lelkierőről tett tanúbizonyságot a tragikus baleset után, és az állhatatosságáért megkapta a Szerb Válogatott Sportolók Szövetségének 2013-as Fair play-díját, illetve különdíjat vehetett át a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól. Az Európai Kosárlabda-szövetség a sportág ifjúsági nagykövetének nevezte ki, a Crvena Zvezda támogatásával pedig tavaly létrehozták a Natasa Kovacsevics Alapítványt, amelynek célja, hogy a tartós egészségi problémákkal, sérülésekkel küzdő sportolók rehabilitációját támogassa.

Natasa a belgrádi Informer napilapnak elmondta: készen áll a játékra, a többhetes intenzív terhelés mellett sem tapasztalt problémát. Azzal tisztában van, hogy a gyorsasága nem fogja megközelíteni a baleset előtti állapotát, de az öt-öt elleni játékszituációkban már visszajöttek a régi beidegződések.

Miután minden akadály elhárult, egyedül Dragan Vukovics vezetőedzőn múlik, mikor lép újra parkettára a center. Vélhetően holnap 19 órakor a Student Niš elleni bajnoki mérkőzésen eljöhet a várva várt visszatérés.

A szurkolók mindenesetre nagyon készülnek, hogy méltóképp megünnepeljék hősüket.

Ha valaki, akkor Natasa megérdemli.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS