Natasa tizenöt perce

Natasa Kovacsevics lett az első kosárlabdázó, aki európai élvonalbeli bajnokságban lábprotézissel lépett pályára. A győriek két évvel ezelőtti tragikus buszbalesetében súlyosan megsérült szerb center szerda este újra bajnokit játszhatott.

Lakner Gábor Két év után újra bajnoki mérkőzést játszott Natasa Kovacsevics. A győriek tragikus buszbalesetében bal lábát térd alatt elveszítő játékos megvalósította álmát: lábprotézissel pályára lépett a szerb élvonalban szereplő Crvena Zvezdában. Visszatérése sporttörténeti pillanat is volt egyben, rajta kívül senki sem vitt véghez hasonlót.

Natasa Kovacsevics is rajta volt a győri kosárlabdázók autóbuszán, amely 2013 szeptemberében balesetet szenvedett. Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette, a játékosok közül az akkor még csak tizenkilenc éves szerb center sérült meg a legsúlyosabban. Bal lábát térd alatt amputálni kellett, azonban nem mondott le arról, hogy folytassa sportpályafutását.

Natasa a baleset után hihetetlen lelkierőről tett tanúbizonyságot, egy percig sem kételkedett abban, hogy újra képes lesz játszani. Arról, hogy miért ajánlott neki szerződést a Crvena Zvezda és hogy a nemzetközi szövetség milyen példás gyorsasággal adta ki a játékengedélyét, honlapunkon is beszámoltunk az elmúlt napokban.

Natasa-Kovacevic-foto-Telegraf-12

A könnyfakasztó visszatérés  •  Fotó: Telegraf

Tenap este jött el a várva várt pillanat: Natasa Kovacsevics is szerepelt a Crvena Zvezda keretében a Student Niš elleni hazai bajnokin. Már a bemelegítés alatt fantasztikus ünneplés fogadta a lelátóról, amely ezúttal miatta telt meg. A mérkőzés hatodik percében pedig valósággal felrobbant a csarnok: Dragan Vukovics vezetőedző becserélte a 21 éves centert.

Natasa mozgásán egyáltalán nem látszott meg a kétéves kihagyás és a szörnyű baleset következménye. Könnyedén játszott, és fontos kiemelni, hogy sem az ellenfelektől, sem a játékvezetőktől nem várt különleges bánásmódot. Végül öt ponttal, egy gólpasszal, három lepattanóval és három labdaszerzéssel vette ki a részét a Student 78-47-es legyőzéséből.

Natasa-Kovacevic-foto-Telegraf-16

Az első kosár két év után  •  Fotó: Telegraf

Egyelőre tizenöt percet töltött a pályán, és nem vállalkozunk merész jóslatra, ha leírjuk: lesz az még több is.

Natasa szája fülig ért a mérkőzés előtt és után is, hiszen végre azt csinálhatta, amit a legjobban szeret: játszhatott.

Megdolgozott érte.

Egyedül a mérkőzés közben nem mosolygott. Ugyanúgy koncentrált, mint pályafutása során bármikor.

A kosárlabdázás komoly dolog, még akkor is, ha éppen álmok teljesülnek.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS