NB I: „A Fehérvárnál kialakult helyzettel nem kell foglalkoznunk, nálunk viszont nincs probléma” – ezt várják az edzők

MOL Fehérvár FC – Kisvárda, 13:30

Huszti Szabolcs (MOL Fehérvár FC):Az év utolsó mérkőzése következik a Kisvárda ellen, természetesen szeretnénk győzni, de minden a pályán dől majd el, ott kell bizonyítanunk. Remélem, hogy a csapat a jobbik arcát mutatja majd és odaadó játékot fog nyújtani. A Kisvárda jó, összeszokott csapat, Erős Gáborék már hosszú ideje jó munkát végeznek náluk. Bízom benne, hogy jó mérkőzést láthatunk majd, a végén pedig mi szerezzük meg a három pontot. (molfehervarfc.hu)

Török László (Kisvárda):Nincs idő és nem is kell búslakodni, nyakunkon a következő mérkőzés. Kiértékeltük, és azzal le is zártuk a Zalaegerszeg ellen történteket, egyértelmű, hogy nem voltunk a topon, viszont az ellenfelünk nagyon jó napot fogott kis, és megérdemelten nyert. Tisztában vagyunk vele, hogy nem szereztünk boldog estét a szurkolóinknak, hiszen mást vártak, ahogyan mi is. Itt azért meg is állhatunk egy pillanatra… Tévedés azt állítani, hogy a tartalékcsapatunkkal álltunk volna fel, csak azért, mert hat helyen cseréltünk az összeállításban az előző mérkőzéshez képest. Akik csapatba kerültek, többségében játszani szoktak, ha nem is mindig a kezdőcsapat tagjaként, de ők is nagyon fontos futballistái a csapatnak. Akik csak az utóbbi meccs alapján ítélik meg az egész éves teljesítményünket, azok nagyon ferde szemmel néznek ránk, viszont a tabellára pillantva azt láthatjuk, hogy a második helyen állunk, de a legeslegrosszabb forgatókönyv alapján is a harmadik helyen töltjük majd a téli pihenőt, és igenis ezt jónak mondható, eredményes őszként rögzíthetjük. Persze, a legrosszabbakra nem is merünk gondolni, Fehérváron is eredményesen szeretnénk zárni. Mindkét csapat vereség után lép pályára, vélhetően kettőzött erővel. A Fehérvárnál kialakult helyzettel nem kell foglalkoznunk, nálunk viszont nem hinném, hogy probléma lenne. A Puskás Akadémia elleni meccs kapcsán is beszéltünk arról, hogy a két csapat párharcában vannak bizonyos tendenciák, ahogy a jelek szerint ebben az összevetésben is. Természetesen azon leszünk, hogy forduljon végre a kocka, úgy készülünk, olyan szellemben kívánunk pályára lépni, hogy ez sikerüljön is. (kisvardafc.hu)

Budapest Honvéd – Ferencváros, 15:45

Dean Klafuric (Honvéd):Nem is lehet kérdés, hogy győzni akarunk, minden meccsre ebben a szellemben készülünk, akár az utolsó, akár az első helyezettel szemben lépünk pályára. Nagy boldogság volt az a siker, különösképp a játékosok, a szurkolók és a klub dolgozói miatt, nem különben azért, mert hosszú idő, nyolc hónap után először nyert itthon a csapat. Büszke vagyok a játékosaimra, fontos győzelmet arattunk, láttam rajtuk, hogy a legjobbjukat akarták nyújtani a meccsen, ez az az út, amin menni kell tovább. A legfontosabb a hozzáállás, amiben mérvadó a Vasas elleni meccs, ebből nem is engedhetünk. A győzni akarás, a megfelelő erőfeszítés és a hozzáállás, ezt kell mindig szem előtt tartani! Fontos, hogy csapatként futballozzunk, támogassuk egymást és persze időnként szerencsére is szükség van, de hosszú távon a munka és ez az attitűd vezethet a sikerekhez. Tiszteljük az ellenfelet, a Fradi egy komoly tradíciókkal bíró klub, de mi is nagy klub vagyunk, ez a mérkőzés rangadó, egy újabb rangadó és egy rangadón nem számít a tabellán elfoglalt helyezés. Ahogy mondtam, játszunk akár az utolsó, akár az első ellen, győzni akarunk, ennek érdekében pedig a csütörtök az alap, onnan kell folytatnunk vasárnap. (honvedfc.hu)

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros):Ismét egy fővárosi rangadó következik, ami egyben az utolsó tétmeccsünk is lesz egy roppant hosszú év végén. Vannak sérültjeink, illetve olyan labdarúgónk is van, aki már a válogatottjával készül a közelgő katari világbajnokságra. Mindettől függetlenül készen állunk a Honvéd elleni összecsapásra, a három pont megszerzése lesz a célunk. Mindenképpen szeretnénk győzelemmel búcsúzni az idei évtől. (fradi.hu)

Vasas – Mezőkövesd, 18:00

Kuttor Attila (Mezőkövesd):Úgy gondolom, hogy Debrecenben kiegyenlített mérkőzést játszottunk, azonban az utolsó pillanatokban kapott góllal vereséget szenvedtünk. Ugyanakkor máris itt a lehetőség a javításra, vasárnap este a Vasassal találkozunk. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a fővárosi csapatnak is nagy szüksége van a bajnoki pontokra, ezért kiélezett találkozó vár majd ránk. Ez lesz az év utolsó bajnoki mérkőzése, nagyon szeretnénk megnyerni a találkozót és győzelemmel megörvendeztetni lelkes szurkolóinkat. (mezokovesdzsory.hu)