NB I: A ZTE és a KTE puskapora is elfogyott az idei utolsó fordulóra

A szombati játéknap utolsó mérkőzésén a ZTE két győztes meccs után fogadta a három forduló utó nyeretlen Kecskemétet.

1. félidő

Általában mindkét csapat híres arról, hogy felvállalják a támadójátékot, ám az első játékrészben elmaradtak a nagy rohamok összességében. Az első vitatható jelenetre nem kellett sokat várni, a 13. percben Tajti ugratta ki Szalayt, akit Zeke lökött fel éppen csak a 16-os előtt, Bognár le is fújta a szabálytalanságot, de ha várt volna néhány másodpercet, akkor gólt ünnepelhetett volna a ZTE, mert Szendrei betalált a lökést követően. A veszélyes helyről elvégzett szabadrúgás végül elhalt a blokkban.

Hat minutummal később Ikobát ugratták ki, aki Varga mellett még el tudta tolni a labdát, de túl hosszan, így éppen csak bent tudta tartani a játékszert az alapvonalnál, de a kecskeméti védők tisztáztak.

Az első játékrész legnagyobb helyzete is a hazaiakhoz fűződik, a 45. percben Huszti jobboldalról érkező beadását fejelte kapura Kálnoki Kis hat méterről, Varga viszont hatalmas bravúrral kitolta a léc alá tartó labdát.

2. félidő

A fordulás után sem igazán tudtak sebességet váltani a csapatok, hosszú ideig többnyire csak mezőnyjátékot és nagy harcot láthattunk a pályán. Mindkét együttes több cserével igyekezett változtatni a játék képén – igaz a ZTE-nél Gergényit és Safronovot is sérülés miatt kellett lecserélni -, ám a kapuk ezt követően sem forogtak veszélyben.

A 70. percben aztán a semmiből, Tajti hibája után Banó-Szabó került szembe a kapussal, hatalmas ziccerben azonban Demjén kezébe emelte a labdát. Két minutummal később Meshack vette célba a jobb felsőt 18 méterről, de nem célzott pontosan.

A 86. percben Szendrei és Meshack szép összjátéka után utóbb lőtt 11 méterről, de nem tudta kellőképpen helyezni.

A hátralévő időben sem született gól, így döntetlennel zárták a felek az idei évet.

NB I, 16. forduló

Zalaegerszegi TE FC–Kecskeméti TE 0-0

ZTE: Demjén – Huszti A., Kálnoki Kis (Safronov, 46., Csóka, 53.), Mocsi, Gergényi (Meshack, 20.) – Szendrei, Sankovic, Bedi – Szalay (Manzinga, 46.), Ikoba, Tajti

Kecskemét: Varga B. – Szalai G., Belényesi, Szabó A. – Nagy K., Banó-Szabó (Pejovic, 92.), Vágó, Szuhodovszki (Katona B., 58.), Zeke (Grünvald, 46.) – Tóth B. (Szabó L., 67.), Rjasko

NB I: Az Újpestet elnyelte a sötétség a paksi félhomályban