NB I: Paksra igazolt a Kecskemét támadója – HIVATALOS

A magyar bajnokságot (OTP Bank Liga) vezető Paks bejelentette az első új szerzeményét a téli átigazolási időszakban…

 

A Paks három és fél évre szóló szerződést kötött a Kecskemétről érkező Tóth Barnával – számolt be róla a paksifc.hu.

A 28 éves támadó utánpótláséveit Újpesten töltötte, majd a Honvéd II, a Vác, a Siófok, a Monor, a Nyíregyháza, a Szombathely és az Ajka után következett kecskeméti karrierje, ahová 2021 nyarán igazolt. A huszonnyolc éves támadó eddigi pályafutása során a KTE-nél játszotta a legtöbb mérkőzését, ahol összesen nyolcvankilencszer lépett pályára lila-fehérben, ez idő alatt pedig húsz gólt és húsz gólpasszt jegyzett. Összesen száznegyvennégy másodosztályú és negyvenhat első osztályú mérkőzést számlál mindeddig.

Nagyon örülök, hogy végre csatlakozni tudtam a csapathoz. Nagyon sok jót hallottam a klubról, boldog vagyok, hogy Pakson folytathatom a karrierem. Kicsit közel van a bajnoki rajt, de még azért csak ideértem előtte – jegyezte meg a Paks új szerzeménye.

A bajnoki listavezető tolnai gárda a januári átigazolási időszakban eddig egyedül Tóthot igazolta le, miközben Beke Péter (Nyíregyháza Spartacus), Bőle Lukács (Mezőkövesd) és Temesvári Attila (Nyíregyháza Spartacus) távozott az együttestől.

fociclub

A NB I: Paksra igazolt a Kecskemét támadója – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.