Négy dudással, két csárdában várja a Mikulást a Korda Racing

Rali

2015. december 4. péntek, 20:31

Ünnepi felállással vág neki az idei Mikulás Rallynak a Korda Racing: a HRX Fordot ezúttal is Korda Erik irányítja, a navigátori teendőkről csapattársa és jó barátja, Linninger Patrik gondoskodik, míg a csapat raliautójával a korábbi quados magyar bajnok fia, ifjabb Fekete László ejti meg élete első rali versenyét édesapja oldalán.

Rendhagyó felállással várja idén a Mikulást a Korda Racing, hiszen az év végi buli versenyen részt vevő két párosból hárman is teljesen új szerepkörben mutatkoznak be. Az egyetlen biztos pont továbbra is a csapatvezető, Korda Erik, aki ezúttal is a 2015-ös versenyszezon elején bemutatott HRX Fordot küldi táncba. Mellette viszont ezúttal az Linninger Patrik foglal helyet a navigátor ülésben, aki eddig jobbára egy quad nyergében ostromolta a babérokat, sikerrel. A csapat másik versenyautójára is jut egy roppant sikeres quados, a Suzuki Ignisben a korábbi magyar bajnok, Fekete „Schwarz” László foglal helyet és Linninger Patrikhoz hasonlóan ő is a Jobb 1-ben teljesíti a Mikulás Rally murvás gyorsasági szakaszait, az Ignisben egy családi csapat verbuválódott, hiszen apa és fia egy autóban próbálhat szerencsét.

FRI_8721

Korda Erik: – Tavaly indultam először a Mikulás Rallyn és mivel nagyon tetszett, már akkor biztos voltam benne, hogy idén sem hiányozhatok a versenyről. Állandó társam, Csató Attila egy kisebb sérüléssel bajlódik, így abba maradtunk, hogy ezt a versenyt kihagyja, ezért új partner után kellett néznem. Mivel ez egy buli verseny jó ötletnek tűnt, hogy csapattársamat és gyerekkori barátomat, Linninger Patrikot kérem meg, hogy kísérjen el a versenyen. Szerencsére neki is tetszett az ötlet, így a jó hangulat garantált az előttünk álló hétvégén. Azt egy kicsit sajnálom, hogy a korábbi évekhez képest idén egy kicsit kevesebben leszünk terepralisok a Mikulás Rallyn, de mivel ezen a versenyen mindenki számára a jó hangulat a legfontosabb, így mi is arra fogunk figyelni, hogy a pálya szélén álló nézők is jól érezzék magukat, amikor meglátják a HRX-et. Bár a pályák ismerősek és az év végére már a HRX-szel is sikerült egész jól összebarátkozni, a verseny előtti pénteken azért beiktattunk egy rövid tesztet, mert régen ültem már versenyautóba, szerettem volna még a rajt előtt visszaszokni a versenytempóhoz és úgy érzem ez sikerült is.

FRI_8802

– Nagyon örülök annak, hogy a Korda Racing ismét részese lehet egy fiatal tehetség első szárnypróbálgatásának, ifjabb Fekete László élete első rali versenyén vesz részt csapatunk Suzuki Ignisével. Lacikát nem kell félteni, hiszen az ő ereiben is versenyző vér csörgedezik, ráadásul édesapjával, a korábbi magyar bajnok quados Fekete „Schwarz” Lászlóval, korábban szintén együtt versenyeztünk a Korda Racing színeiben. Bár murvás rali pályán most teszi próbára magát először, mégsem teljesen tapasztalatlan, hiszen szlalom versenyeken már letette a névjegyét, most azonban a hátsókerekes BMW és az aszfalt pálya után egy elsőkerekes Suzukival, murván is kipróbálhatja magát. Édesapja mellett igyekszünk mi is mindenben segítségére lenni, hogy minél kellemes emlékekkel térjen haza a vasárnap este. A verseny előtti teszten Balics Ákos is ellátta jó tanácsokkal az Ignis-szel kapcsolatban, annak érdekében, hogy minél könnyebben menjen az ismerkedés ezzel a számára még új, de csodálatos világgal.”

Forrás: www.formula.hu – RSS