Négy esztendő Rio felé

Rióra készülnek 2012 utánpótlás-bajnokai. Azok, akik négy éve korosztályos világversenyen aranyérmet nyertek, a felnőttek között is sikereket érnek el. Többen már olimpiai kvótával rendelkeznek.

Pusztai Viola Négy év nagy idő. De elegendő-e arra, hogy a korosztályos világversenyek bajnokaiból akár éremesélyes olimpikonok váljanak? Utánanéztünk, hová jutottak azok a fiatal sportolók, akik a 2012-es londoni olimpia évében egyéniben utánpótlás világ- vagy Európa-bajnoki címet szereztek sportágukban.

Nos, örömmel jelentjük, kivétel nélkül mindannyian tűzközelben maradtak, azaz nem hagyták abba az élsportot tanulás vagy családalapítás miatt. Sőt, többen közülük már megszerezték a riói olimpiai kvótát, akik pedig még nem, azok is gőzerővel dolgoznak, hogy néhány héten belül megváltsák a repülőjegyüket Brazíliába.

Akik már kvótások…

Kovács Saroltának már megvan a riói olimpiai kvótája Forrás: MTI

Kovács Saroltának már megvan a riói olimpiai kvótája  •  Forrás: MTI

Az öttusázó Kovács Sarolta riói részvétele biztosnak látszik. A 25 éves versenyző még tavaly augusztusban, a bathi Európa-bajnokságon vált kvótabirtokossá, egészen érdekes módon. Az angliai kontinensviadalon ugyanis csak a 25. helyen ért célba, de miután a német Lena Schöneborn felállhatott a dobogóra, a vb-n szerzett kvótája felszabadult, s az a vb-hatodik magyar lányra szállt át. Sarolta egyébként Rióban nem „elsőbálozó” lesz, hiszen még juniorként rajthoz állt Londonban is, és 2012-ben a 33. helyet szerezte meg. Négy éve egyébként a székesfehérvári korosztályos Eb-n diadalmaskodott. Az olimpiáról hazatérve kés alá feküdt, műtötték a térdét, így az utolsó junior-világbajnokságát kénytelen volt kihagyni.

Márton Anna milliméterekre van Riótól. Bár a 21 éves kardozót a vívás igencsak bonyolult kvalifikációs rendszere matematikailag még távol tarthatja, gyakorlatilag szinte biztos, hogy részt vehet élete első olimpiáján. A rutinos rókák sportja – ezt szokták mondani a vívásra, ám az állításra éppen Londonban cáfolt rá az akkor mindössze 22 éves kardozó, Szilágyi Áron. Márton Anna – Szilágyihoz hasonlóan − az utánpótláséveiben mindent megnyert, amit csak lehetett. Négy éve kadetként ünnepelhetett junior Európa-bajnoki címet. Tavaly nyáron ugyancsak Eb-győzelemmel búcsúzott a junioréveitől, majd szinte azonnal a felnőtt-világbajnokság dobogójának harmadik fokán találta magát.

Akik indulási jogot vívtak ki az országnak…

A kajakos Tótka Sándor is azok közé tartozik, akik már utánpótláséveikben letették a névjegyüket a felnőttek között. A most 21 éves versenyző azután, hogy 2010-ben Szingapúrban ifjúsági olimpiai bajnok lett, egy évvel később már a szegedi felnőtt-világbajnokságon ragadott lapátot. Ettől persze még nem fordított hátat az ifjúsági világversenyeknek, sőt a londoni olimpia évében a portugáliai korosztályos Eb-n egyesben 200 és 500 méteren is diadalmaskodott, a rövidebb távon pedig Gellai Tamással párosban is aranyérmes lett. Bár a karrierje szépen alakult, 2014 végén a fejlődése érdekében Gyomaendrődről az UTÉ-ba igazolt. A tavalyi milánói világbajnokságon Molnár Péterrel párosban 200 méteren elsőként értek célba, s a sprinttávon olimpiai kvótát szereztek Magyarországnak. Hogy Rióban rajthoz állhat-e ebben a versenyszámban, az a későbbi, hazai válogatókon dől el.

Akik szintet teljesítettek, s várhatóan ott is lesznek Rióban…

Szilágyi Liliána 2012-ben 200 m pillangón ifjúsági Eb-aranyérmes lett. A fiatal úszó az olimpián jó eséllyel rajthoz állhat fő száma mellett 100 m-en is Fotó: Szalmás Péter/MOB

Szilágyi Liliána 2012-ben 200 m pillangón ifjúsági Eb-aranyérmes lett. A fiatal úszó az olimpián jó eséllyel rajthoz állhat fő száma mellett 100 m-en is  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Négy éve három lányt ünnepelhetett hazánk az ifjúsági úszó Európa-bajnokságon. Sebestyén Dalma 200 m vegyesen, Szilágyi Liliána 200 m pillangón, Sztankovics Anna 100 m mellen szerzett aranyérmet. Utóbbi kettő tapasztalatszerzés céljából részt vehetett a londoni olimpián (helyesebben: Sztankovics a Kovács Ágnes visszavonulása óta „hiányműfajnak” számító mellúszásban tagja volt a 4×100-as váltónak is). A két lány a 2014-es nandzsingi ifjúsági olimpián is remekelt: Szilágyi 100 és 200 m pillangón is nyert, Sztankovics 50 és 200 m mellen harmadik lett. És hogy Sebestyénről se feledkezzünk el, 200 m mellen és 200 m pillangón ötödikként, 200 m vegyesen hatodikként végzett.

Nos, ilyen eredmények után az ember hajlamos azt várni, hogy a fiatalok azonnal berobbannak a felnőttek közé. Nyilván akad rá példa, de ahogy mondani szokás: a türelem rózsát, esetünkben világ- és Európa-bajnokot, netán olimpiai érmest terem. A tűzhöz legközelebb Szilágyi került. Ő a tavalyi felnőtt vb-n már döntőt úszott, az azt követő időszak azonban a sikerei helyett az edzőváltásától és klubkeresésétől volt hangos. Ami ellenben tény:  100 m pillangón jelenleg csupán a 19 éves klasszis büszkélkedhet olimpiai A szinttel, és 200 méteren is a legjobb időt birtokolja. Sebestyén Dalma ugyancsak biztos induló 200 m mellen, hiszen rajta kívül senki nem úszta meg a szintidőt ezen a távon. Még Sztankovics sem, aki 100 méter mellen B szintet ért el.

Akik küzdenek a részvételért…

A kötöttfogású birkózók 2012-es junior-világbajnokságán 120 kg-ban aranyérmes Lám Bálint 130 kg-ban küzd a riói indulás jogáért. A most 23 éves versenyző 2014-ben az Európa-bajnokságon, 2015-ben az Európa Játékokon lett ötödik, azaz éppen, hogy lemaradt a dobogóról. Bordasérülés miatt kihagyta a Magyar Nagydíjat, majd az Eb-t is, hogy a közelgő olimpiai kvalifikációs versenyeken a legjobb formájában léphessen szőnyegre.

Habár a kardozó Szatmári András is sikert sikerre halmozott az utánpótláséveiben, igazán akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor 20 évesen, a 2013-as budapesti felnőtt-világbajnokságon rendkívül bátor vívással egészen a negyeddöntőig menetelt. Előtte egy évvel junior Európa-bajnok lett, most, négy esztendővel később pedig még harcol a riói részvételért. A szöuli, utolsó kvalifikációs Világ Kupa-versenyen nagyot kell alkotnia, hogy elegendő pontot szerezzen a biztos induláshoz. Ráadásul nemcsak külföldi ellenfeleire kell figyelnie, hanem Decsi Tamásra is, aki ugyancsak riói repülőjegyre pályázik.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS