Négy győzelem

Az aggodalomra okot adó kezdés után belelendült a junior ökölvívó-válogatott a kaposvári Európa-bajnokságon. Barbosu Tibor balszerencsés vereségét követően öt magyar lépett szorítóba a második napon, négy nyert, és a nyolc közé jutott.

Majer Dániel Fontos nap elé nézett a magyar junior ökölvívó-válogatott a kaposvári Eb-n. Barbosu Tibornak a nyitónapon elszenvedett, hihetetlenül balszerencsés veresége után lélektanilag különösen fontos volt a jobb folytatás: vereségekkel tűzdelt délután igencsak rossz hatással lett volna a válogatott tagjaira. De nem lett, mert Lakatos Ottó vereségét leszámítva pozitív napot zárt a csapat.

„Kicsit megnyugodtam – mondta Farkas József szövetségi kapitány. – Nagyon jó napot zártunk, egy vereséget leszámítva szoros, de egyértelmű győzelmeket arattak a srácok.”

Farkas József elégedett lehetett Forrás: monokli.com

Farkas József elégedett lehetett  •  Forrás: monokli.com

A sort Báki Alex nyitotta, az olasz Davide Pio Montuorival 48 kg-ban. „Kicsit tartottam a mérkőzéstől, erősek az olaszok, egyre jobb az utánpótlásuk. Bákinak is igen képzett ellenfél jutott, akit tanári módon vert meg. Taktikailag felülmúlta, kezdeményezett, befejező ütéseket mért rá, végig rajta volt, nagy győzelmet aratott igen erős ellenfél ellen” – értékelt Farkas, aki honlapunknak minden találkozót kommentált.

Nem sokkal Báki győzelme után Bernáth Richárd lépett szorítóba a 46 kilósok között, ellenfele a német Yves-Domenic Pentsch volt. „Azért ígérkezett nehéznek, mert a német hosszabb karú Ricsinél, akiről tudni kell, hogy nem verekedős, inkább vívó stílusban küzd. Akinek rövidebb a karja, általában kénytelen verekedni. De a Ricsi megoldotta, több tiszta találatot is be tudott vinni, nagyon tiszta boksszal győzött. Akkorát küzdött, hogy amikor lejött a szorítóból, kicsit le is kellett fektetni, akkora terhelést kapott. De jól van, este már szurkolt a többieknek.”

A többieket Orbán Adrián, Lakatos Ottó és Orsós Róbert jelentette. Orbán határozott, kezdeményező ökölvívással verte a cseh Jakub Karváneket 63 kg-ban, Lakatosnak azonban már nem volt ilyen szerencséje az izraeli David Harmac ellen. „Úgy gondoltuk, simán veri az izraelit, jól is melegített, viszont amikor elkezdődött a mérkőzés rájöttünk, hogy nagyon jó az ellenfél, ügyes, határozott, kiváló az erőnléte. Ottó lassú és pontatlan volt, sokszor lemaradt, fájó vereséget szenvedett.”

A hazai pályán bokszoló Orsós is továbbjutott

A hazai pályán bokszoló Orsós is továbbjutott

Azért nem kellett keserű szájízzel zárni a napot a csapatnak, hátra volt még a kaposvári születésű Orsós Róbert a cseh František Bradáč ellen 57 kg-ban. „Robi szintén hosszú karú ellenfelet kapott, az első menetben meg is szenvedte, elég pontatlan volt. Egyesütésekkel ment előre, nem tudta rendesen eltalálni a csehet, amikor igen, akkor is éppen hogy. Értékelhetőek voltak az ütései, de kicsik. Aztán alapállást váltott, ami megzavarta az ellenfelét, aki nem tudta kiszámolni, honnan indítja az ütéseket, merre mozog. Így sikerült szétszaggatnia a mérkőzést, a végére kicsit elfáradt, de a cseh sem volt jobb állapotban…”

Négy magyar jutott tehát a legjobb nyolc közé a kaposvári Eb második napján, a harmadikon hat hazai versenyző lép szorítóba.

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR
A magyar mérkőzések (elöl a győztes)
Nyolcaddöntő
46 kg: Bernáth Richárd–Yves-Domenic Kentsch (német) 3-0
48 kg: Báki Alex–Pio Davide Montuori (olasz) 3-0
54 kg: David Harmac (izraeli)–Lakatos Ottó 3-0
57 kg: Orsós Róbert–František Bradáč (cseh) 3-0
63 kg: Orbán Adrián–Jakub Karvánek (cseh) 3-0

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS