Négypontos nyitás

Győzelem Ausztria ellen, hosszabbításos vereség Szlovéniával szemben, ez a mérlege a kaposvári Négy Nemzet-torna első napja után az U15-ös jégkorong-válogatottnak.

Pusztai Viola Ezt nevezik igazi nagyüzemnek. Egészen pontosan azt, ahány meccset egy nap alatt lejátszottak a csapatok a kaposvári U15-ös jégkorong Négy Nemzet-torna nyitónapján. A magyar válogatott néhány óra leforgása alatt kétszer lépett jégre.

Ebéd után Ausztria volt a desszert, de nem a könnyen emészthető fajtából, hiszen Rétfalvi Kristóf találatával hiába szerzett vezetést a csapat az első harmad elején, az utolsó percben egyenlítettek az osztrákok, majd a másodikban átvették a vezetést. Somogyi Nátán két és fél perccel a játékrész vége előtt, emberelőnyben egalizált, majd a szünetről visszatérve azonnal megduplázta a góljai számát. Az eredmény azt követően már nem változott, a fiúk 3-2-re nyertek.

Egy győzelem, egy hosszabbításos vereség az első napon Fotó: Szombathelyi Beáta

Egy győzelem, egy hosszabbításos vereség az első napon  •  Fotó: Szombathelyi Beáta

Csupán néhány órájuk maradt arra, hogy kipihenjék magukat az esti, szlovénok elleni összecsapás előtt. Nos, lehet, hogy több időre lett volna szükségük, hiszen rengeteg kiállítást szedtek össze az első harmadban, ami megbosszulta magát. Az ellenfél a második harmadot már 2-0-s előnnyel kezdhette, miközben a magyar válogatott első találatára csaknem negyven percet kellett várni: Rétfalvi tizenhat másodperccel a játékrész vége előtt értékesítette a helyzetét.

A harmadik harmad elején ismét ő volt eredményes, de a csapat nem sokáig örülhetett az egyenlítésnek, miután Zan Primozic megszerezte önmaga és együttese harmadik gólját. Ekkor azonban még semmi sem volt veszve, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Szűcs Ádám góljával döntetlenre mentette a válogatott a meccset. Jöhetett a hosszabbítás, amelyben viszont ismét a szlovénok örülhettek, nemcsak a gólnak, hanem a 4-3-as győzelmüknek is.

A nap végén a csapat edzője,  Ondrejcik Ratislav így értékelt:
− Az osztrákokkal és a szlovénokkal is nagyon jó meccset játszottunk. Utóbbival az első harmadban nem tudtuk felvenni ritmust, rengeteg kiállítást kaptunk, sokat védekeztünk emberhátrányban, ami rengeteg energiát emésztett el. A második harmadban csökkent a kiállítások száma, jobban pörögtek a srácok, és az elrontott első játékrész után megmutatták, hogy van ereje a csapatnak. Megbeszéltük, hogy az egy pont megszerzését pozitívumként fogjuk fel. Biztos vagyok benne, hogy a fiúk az olaszok ellen is odateszik magukat, és hajtanak a tornagyőzelemért.

Az Ausztria ellen két gólt szerző Somogyi Nátán:
− Az osztrákok elleni győzelem igazi csapatmunka volt, mindent beleadtam a lövésekbe, remekül éreztem magam a jégen. A szlovénok ellen az első harmadban rosszul játszottunk, nem mozogtak úgy a lábak, ahogy kellett volna, de a másodikban mindenki odatette magát, és akkor már nagyon jól hokiztunk. A hosszabbításban szerencsétlen gólt kaptunk, de ilyen a sport.

Pénteken a csapat 12.30-kor az olaszokkal mérkőzik, majd este az elődöntőben lép jégre.

U15-ÖS NÉGY NEMZET-TORNA, KAPOSVÁR
Eredmények: Magyarország−Ausztria 3-2, Magyarország−Szlovénia 3-4 h.u., Ausztria−Olaszország 6-5 h.u., Olaszország−Szlovénia 2-0

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS