Nehéz időszak előtt a kötöttfogású birkózó válogatott

Módos Péter szövetségi kapitány szerint a magyar kötöttfogású birkózó válogatott szereplése reális, de a rutintalanság is közrejátszott abban, hogy Losonczi Dávidon kívül más nem tudott ötkarikás kvótát szerezni a vasárnap befejeződött olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon. 

Losonczi Dávid (kék mezben)

    A szakág két ezüstéremmel zárta a vb-t, melyen Losonczi Dávid vitatható körülmények között bukta el a 87 kg-osok fináléját, míg a nem olimpiai 72 kg-os kategóriában Fritsch Róbert részben ujjsérülése miatt veszítette el döntőjét.

    „Egy kvóta volt a realitás, de azt gondolom, hogy szerezhettünk volna még egyet” – nyilatkozta az MTI-nek a versenyzőként olimpiai és világbajnoki bronzérmes szakember. „Igazából három kategóriában látom azt, ahol még meglehetett volna. A 67 kilogrammban Váncza Istvánnak volt esélye, a 77-ben Lévai Zoltán esetében maradt hiányérzetem, és a 97 kilóban Lévai Tominak lett volna lehetősége reálisan nézve.”

    Módos Péter arról is beszélt, hogy birkózóinak nehéz dolguk volt Belgrádban, a csapat nagyon fiatal, és korábban közülük csupán Torba Erik vett részt olimpiai kvalifikációs viadalon. Ráadásul utóbbi fegyelmezetlenség miatt nem tudta hozni a súlyát, és nem léphetett szőnyegre.

    „A kvalifikáció mindenkinek plusz mentális teher volt, ezzel is meg kellett birkózniuk. Most már viszont túl vannak egy krízishelyzeten, és azt gondolom, hogy jövőre a kvótaszerző versenyeken már tudják majd, hogy mi vár rájuk, mekkora nyomás lesz majd rajtuk, ami nagy segítség” – hangsúlyozta a kapitány.

    A magyar birkózóknak két kvótaszerző versenyen lesz még lehetőségük kvalifikációt szerezni a párizsi játékokra. Jövő áprilisban a bakui európai viadalon minden súlycsoportban kettő, míg a májusi, isztambuli világkvalifikáción három-három kvótát osztanak ki.

    „Az biztos, hogy nagyon nehéz időszak előtt állunk, a fiúk nem sokat fognak pihenni. Alapozó időszakkal folytatjuk a munkát, és készülünk majd a jövő évi kvalifikációs versenyekre” – jelentette ki Módos Péter.

(MTI)

Post Views: 119

JochaPress