Jóllehet nem kevesen vannak azok, akik a tengerparttal, homokkal, pálmafákkal szemben az erdőket, hegyeket és a kikapcsoló fizikai aktivitást helyezik előtérbe, ha pihenésre vágynak, azt azért még mindig túlzás volna állítani, hogy a lemerült elemek feltöltésének ez utóbbi az elterjedtebb módja. A tél beköszöntével érzékelhetően nő a hegyekbe igyekvők száma, de talán nem céltalan e helyütt is leszögezni, hogy magaslati levegőn nyáron is lehet, sőt érdemes tisztító kúrát tartani. Aki a hazai tájon kívül másra is kíváncsi, számos csalogató lehetőség közül választhat akár a környező országokban is, és ha nem sajnálja rá az időt, a határtól kissé távolabb tehet próbát. Amennyiben a célirány Tirol, majdnem biztos, hogy az ismétlés gondolatával tér majd haza az utazó.
Ausztria távoli szegletébe kényelmes tempóval el lehet autózni a nyugati végekről hat óra alatt, azaz akár már egy hosszú hétvégére is érdemes kocsiba szállni, hogy aztán az Innsbruckon túl sorakozó völgyek egyikébe bekanyarodva egy csapásra elfelejtse az ember itthoni gondjait, bajait. A célpontok egyike lehet Ötztal (Ötz-völgy), amelyben egymást követve kilenc kis falu – Haiming, Sautens, Oetz, Umhausen, Längenfeld, Sölden, Vent, Obergurgl és Hochgurgl – hívogatja a látogatót. A völgy két oldalán pár száz méterrel följebb is kínálkozik több lehetőség azoknak, akik még inkább el szeretnének bújni a külvilág zaja elől. Niederthaiba például – ahol magyar üzemeltetésű szálláshely is található – meredek szerpentin vezet fel, és haladtában az utazó pár perc elteltével érzékelheti, hogy elhagyta a fő sodrást; egy-egy szakaszon, ahol nem szegélyezik fák az utat, letekinthet az ötszáz méterrel lejjebb elterülő Umhausenre, és átpillanthat a túloldal két-háromezer méteres hegyeire.
A téli sportok kedvelői inkább a völgy belsejébe tartanak a havas időszakban. A nyáron kissé álmos Sölden megelevenedik, benépesül Obergurgl és Hochgurgl is. Ezek közelében ugyanis nagy kiterjedésű sípályarendszerek állnak rendelkezésre, és akik az odautazás után olcsóbb szállás reményében hamarabb szállnak ki a kocsiból, azok is jórészt erre a területre autóznak naponta, ha nem csupán csúszkálni, hanem valóban síelni, hódeszkázni szeretnének.
Nyáron éppen fordított a helyzet, mivel ekkor leginkább a völgy bejáratánál várják az érdeklődőket a programszervezők. Vadvízi evezésre (raftingolásra), kanyontúrára, hegymászásra, via ferratára (Klettersteig), kerékpáros és gyalogos túrákra errefelé nyílik több lehetőség, és ha már tálcán kínálják, nem érdemes kihagyni ezeket.
Völgymenet a háziállatokkal, hegymenet "vas úton"
A nyár végét jelzi, amikor a háziállatokat – jellemzően szarvasmarhákat – kisebb ünnepség keretében leterelik a hegyekről a völgyekbe.
Némi sörözéssel, snapszozással kezdődik a program a magasban, az állatok fejére fenyőágakat kötnek, majd emberek, állatok nekivágnak a lejtőnek, és igyekeznek a jó szellemet – amely dús, zöld füvet biztosított a nyár folyamán – lehozni a házakhoz, hogy a téli időszakban is támaszt nyújtson – meséli a túravezető, miközben csoportjával leereszkedik a Stuibenfall nevű vízesés lábához, hogy aztán a rábízott turistákkal a sziklafalon tegye meg visszafelé a "vas utat" (via ferrata). "Voltaképpen értelmetlen tevékenység lemenni, hogy aztán feljöjjünk" – kacsint cinkosan, majd megvonja a vállát, jelezve, hogy azért ő nem teljesen így gondolja.
A Vízpárafal az Ötz-völgyben a legnagyobb, a hegyi patak tiszteletet parancsoló energiával 96 méter mélységbe zúdul alá. A via ferrata tulajdonképpen kiépített turistaút, csakhogy nem ösvényen, erdei csapásokon vezet keresztül, hanem jórészt a sziklafalon. A túrázók karabinerrel biztosítják ki magukat egy kifeszített fémhuzalhoz, amelyet különböző pontokon a hegybe applikált elemek rögzítenek. Időnként függőlegesen vagy akár negatív hajlásszögben vezet az út, de a haladást segítik mesterséges lépcsőfokok. Az egyes elemeket A-tól F-ig kategorizálják, a kezdőket C-nél nehezebb terepre nem viszik, de még ezen is meg lehet tapasztalni, hogy milyen az, sok emelet magasságban függőleges falon mászni…
Ahol a víz az úr
Hiába, hogy az állatok már a völgyben vannak, még szeptemberben is ki lehet fogni "nyári" napokat – igaz, kemény havazást is -, így egészen sokáig élvezhető a rafting, a közösségi vadvízi lapátolás.
A tevékenység azzal nyeri el értelmét, hogy az ember legyőzi önmagát, az alapvető szabályokat betartva alkalmazkodik a természethez, végeredményben pedig közösségi élményben részesül. Mindenki örül, ha – az ő erőfeszítésének eredményeként is – gond nélkül jut át a gumicsónak a zúgókon, és ha ez megvan, beleférhet egy fürdőzés is a nyugodtabb szakaszon. Még az sem lehet akadálya ennek, hogy a víz esetleg csak öt-hét Celsius-fokos.
Meleg napokon a csúcsokról sok víz olvad ki a gleccserekből, így délutánra eléggé megemelkedik a szint, ilyenkor pedig kevesebb az esélye a sziklával történő találkozásnak, ugyanakkor nagyobb a sodrása a meghatározó elemnek. Aki a végén megszomjazik, ledönthet egy "folyami tequilát", amihez nem kell mást tennie, mint az érkező hullám előtt a csónak egyik rögzített pántjába akasztott lábbal mélyen hátrahajolni, és várni, hogy a "frissítő" beterítse arcát, mellkasát. Aztán a partra szállás után jöhet az igazi nyugtató, a nagy ijedségre elkél a snapsz – a méltán kedvelt helyi nedű, amely egyfajta ösztönzőként jár a kaland megkezdése előtt, és lazítóként, jutalomként az elvégzett munka után. (folyt.)
