Nem fogják amerikanizálni az F1-et

F1

2016. szeptember 10. szombat, 16:00

Mindenki sokat vár az F1-be befektető amerikai médiavállalattól, a Liberty-től, azonban a sportág új vezérigazgatója szerint nem az a céljuk, hogy saját képükre formálják a száguldó cirkuszt.

Nemrég új többségi tulajdonba kerültek a Forma-1 részvényei – a Liberty Media szerepvállalásáról sokan nyilatkoztak már, és kivétel nélkül mindenki pozitívan várja az új tulajdonos tevékenységét. A rajongók – és talán a Magyar Nagydíj – számára a legfontosabb nyilatkozatot a sportág új vezérigazgatója, Chase Carey adta nemrég, aki úgy fogalmazott, hogy bár tervben van az amerikai és ázsiai terjeszkedés, Európa kulcsfontosságú piac a Forma-1 számára, ezért továbbra is azt fogják tekinteni a száguldó cirkusz központjának.

Persze ezek a közeljövővel kapcsolatos tervek, és könnyen lehet, hogy jövőben egyre jobban át fog tevődni a hangsúly az újvilágba. Carey azonban sietett megjegyezni, hogy nem célja a Forma-1 amerikanizációja. „Egyértelművé szeretném tenni: nem Amerika miatt tettük meg ezt a lépést” – utalt az üzletember az F1 felvásárlására a Sky Sports-nak. „Amerika egy lehetőség, úgy vélem, nagyon sok mindent tudunk ott csinálni, de talán hosszabb, mint rövidebb távon. Időbe telik, amíg megfelelő közönséget sikerül ott felépíteni.”

„Amerikában sokkal nagyobb versenyzés iránt elkötelezett rajongói bázis van, amit el tudnánk képzelni, és úgy vélem, sokat tehetünk azért, hogy ezt fejlesszük. Mindazonáltal globális sportágról van szó, és nem azon vagyunk, hogy amerikanizáljuk azt. Fejlődésről van szó: a sport maga nagyszerű, remek márkákkal és franchise-zal, nagyszerű sztárokkal és technológiával. Mindent ki szeretnénk aknázni, amit csak lehet, és együtt akarunk működni Bernie-vel, hogy még nagyobb és még jobb legyen” – tette hozzá Carey.

Forrás: www.formula.hu – RSS