Nem kevesebbet állít Vekerdy Tamás pszichológus az alsó tagozatos diákok iskolai elfoglaltságáról: „semmi szükség testnevelésórára”. De mindjárt hozzáteszi: „rengeteg mozgásra igen”. A neveléslélektan kiemelkedő szakembere a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjút.
Szekeres István • Nemrég töltötte be nyolcvanadik évét az ország legnépszerűbb pszichológusa, Vekerdy Tamás. A könyvei, előadásai nagyon sok család segítőtársai voltak a gyermeknevelésben. Most a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjút az oktatásügy helyzetéről. Abból mi most természetesen a testneveléssel kapcsolatos véleményét emeljük ki. Aki ismeri a rugalmas, szabadelvű nézeteit, annak aligha okoz meglepetést.
Mindenki másnak nem is kicsit:
Elsőtől negyedikig semmi szükség testnevelésórára. Rengeteg mozgásra igen. Miért olyan nagy a kisgyerek feje a testéhez képest? Mert felnőttagyveleje van. Tüdőlebenyének felszíne viszont csak egyötöde a felnőttének. Ezért 4-5 órát üvöltve kéne a szabad levegőn töltenie ahhoz, hogy az agya elég oxigénhez jusson. Fogócskázzon, bújócskázzon, kidobózzon, hintázzon, ugrókötelezzen! Nagyon kell a mozgás, de nem az irányított tornaóra.
Az állandó mozgás szükségességét elsősorban a szülőknek kell ismerniük, mert ha „vattába csomagolják” a gyermeküket, az kedvezőtlenül hat vissza az agy működésére.
A sportiskolai képzés hőskorában sikerült megoldani a fiatalok napi két edzését. Délelőtt az iskolában, testnevelési osztályban mindennapos, emelt szintű fizikai képzést kaptak, délután a szakosztályban pedig sportágit. Ennek az egyik hozadékaként a sportiskolások tanulmányi átlaga országszerte jobb volt, mint a többieké.
Vekerdy Tamás • Forrás: index.hu
Nézzük, mi nem tetszik Vekerdy Tamásnak a tanórában:
Nemrég mesélte egy szülő, hogy náluk az iskola körül futtatják a gyerekeket – szigorúan tornasorban! Rendszeresen sírva jön haza a kislány, mert ő a legmagasabb, neki kell elöl futnia. Közvetlen mögötte egy kövérkés kislány lihegi: „Viki, lassabban!” Utána egy cingár kisfiú: „Viki, gyorsabban!” Ezek az őrületek magukon viselik a központból elrendelt, militáns szakszerűtlenség minden bélyegét.
Érdekes példát mond, még ha énekről szól is:
Sopronban végeztek egy kísérletet, 11 óvodai csoportban kötelező ének-zenei foglalkozás volt, egyben nem, de ott szabad játék, séta, kertészkedés közben lehetett énekelni az óvó nénivel. Ahol kötelező volt, ott a gyerekek kizárólag a foglalkozáson énekeltek. Ahol nem volt, ott háromszor-ötször annyit énekeltek spontán módon. Nem lehet mindent kötelezővé tenni és központilag meghatározni.
A sportban, szerencsére, nem új felismerés a mozgás szabadságának a kedvező hatása. A birkózósport egykori, legendás elnökének, az éppen negyven éve elhunyt Matura Mihálynak a klasszikus mondását ma is sokan ismerik: „A kisgyereket ne akarjátok mindjárt birkózásra tanítani. Engedjétek fel őket a szőnyegre, hemperegjenek, hancúrozzanak, úgy játsszanak egymással, mint két kiscica.”
Alig két hete, honlapunk utánpótlás-konferenciáján is középpontba került a kérdés. Jelesül az eredménykényszer ártalmai kapcsán.
Zsiga Gyula kézilabda-mesteredző előadásának már a címe is szinte mindent elmondott: „Játsszatok, gyerekek, játsszatok!” Hangsúlyozta: azért kell a játék élménye és felszabadító hatása, mert nem derül ki túl korán, hogy valójában ki a tehetség, és sokat veszíthet a sport(ág), ha a nem azonnal használható, többségükben nem akcelerált gyerekeket háttérbe szorítja. A kosárlabdában alternatív versenyformák bevezetésével, mint amilyen az úgynevezett dzsembori, érik el, hogy a gyerek minél többet játsszon rá nehezedő teher nélkül. Bodnár Péter, a szövetség főtitkára amerikai kutatást idézett a SYMA Rendezvénycsarnokban, miszerint a gyermeknek a játék a legfontosabb, és nem a győzelem, hiszen a játék örömét keresi a sportban.
A sportszakember természetesen szabadabban alkothat, a testnevelő viszont az iskolában tantervi előírások szerint, kisebb mozgástérrel foglalkozik a gyerekekkel. Ahhoz, hogy a testnevelés a pszichológus által felvázolt, eszményi állapotba kerüljön, az egész oktatási rendszert kellene átalakítani.
Amelynek a gondolata – ismerve a felfogását – Vekerdy Tamástól igazán nem áll távol.
