Nem volt kérdés

Teljesítette célkitűzését a leány U17-es labdarúgó-válogatott: a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörébe jutott. Ehhez az észtek legyőzésére volt szüksége Schumi Dorottya együttesének, amit a Bükön zajló minitorna második fordulójában meg is tett.

Majer Dániel Azerbajdzsán után Észtország csapata ellen is győzelmet aratott az U17-es labdarúgó-leányválogatott, azzal pedig biztosította továbbjutását az Európa-bajnoki selejtező tavaszi elitkörébe. Akárcsak három nappal korábban, Schumi Dorottya szövetségi edző vezetésével a lányok ezúttal is magabiztosan nyertek.

Nagy volt a lányok öröme Forrás: mlsz.hu

Nagy volt a lányok öröme  •  Forrás: mlsz.hu

A Bükön zajló találkozó első percétől a magyar együttes dominált, az észtek a saját térfelüket is ritkán hagyták el. A mezőnyfölénnyel jó helyzetkihasználás azonban nem párosult, egészen a 27. percig, amikor Erdész Fanni indult el a szélen, majd a tizenhatoson belülre törve visszatette a labdát az érkező Dorner Dóra elé, aki megszerezte a vezetést (1-0). Az előny birtokában sem elégedett meg a hazai csapat, tovább támadott, és még a félidőt megelőzően Králik Fanni révén újabb gólt szerzett (2-0).

A második játékrészre a mérkőzés képe mit sem változott, továbbra is a magyar együttes akarata érvényesült, Králik Fanni a 64. percben pedig újabb gólt szerzett (3-0). Hogy ne legyen minden kerek, szűk tíz perccel később büntetőből szépítettek az észtek (Jánosi Ninetta szabálytalankodott). A hajrában újabb magyar helyzetek következte., újabb gól azonban már nem . A lányok legközelebb csütörtökön délután háromkor lépnek pályára az azerieket 4-0-ra verő, gólkülönbségüknek köszönhetően a csoportot vezető lengyelek ellen.

„Teljesen megérdemelten nyertünk, a helyzetek alapján ezt akár több góllal is megtehettük volna. Nagyon örülök, hogy megvan a továbbjutás, de a lengyelek ellen még vár ránk a csoportelsőségről döntő mérkőzés. Más jellegű összecsapás lesz, mint az eddigiek, játszós csapat ellen lépünk pályára” – nyilatkozta Schumi Dorottya az mlsz.hu-nak.

LEÁNY U17-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ MINI TORNA, BÜK
Magyarország–Észtország 3-1 (2-0)

Magyarország: Terestyényi Anna – Nagy Virág, Kovács Laura, Jánosi Ninetta, Csolti Réka – Vasas Lea, Pusztai Sára – Králik Fanni (Horváth Cintia, 75.), Dorner Dóra, Erdész Fanni (Pintye Vivien, 51.) –Vachter Fanni (Kovács Eszter, 68.)
Gólszerzők: Dorner (27.), Králik (38., 64.), illetve Silina (73., 11-esből)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS