Nemzetközi tornán az U19-es válogatott

U19-es együttesünk pénteken kezdi meg szereplését a vajdasági Vilotic-tornán, első ellenfele Izrael korosztályos csapata lesz.

Az Eb-selejtezőre készülő korosztályos csapat pénteken, szombaton és hétfőn lép pályára a szabadkai Vilotic-tornán, csoportjában előbb az izraeli, majd az ukrán együttessel mérkőzik meg, az utolsó napon rendezett helyosztón pedig a szerb-amerikai-francia trió egyike ellen zárja a küzdelmeket.

Az U21-es válogatottat vezető szövetségi edző, Michael Boris távollétében Németh Antal irányításával kezdődött meg hétfőn a közös munka, majd keddtől csütörtökig Kecskeméten edzőtáborozott a csapat, innen utazott el Szabadkára. A tervezett keretből Szalai Attila és Rétyi Tamás sérülés miatt hiányzik, az egyetlen abszolút újonc a csapatban az 1999-es születésű Lustyik Levente, aki az U18-as együttesben nyújtott jó teljesítményének köszönhetően került egy korosztállyal feljebb.

– Ez az utolsó nemzetközi tornánk az Eb-selejtezők előtt, igyekszünk úgy felhasználni ezt a lehetőséget, hogy igyekszünk a selejtező tornát szimulálni, például a játékosok terhelése szempontjából. A célunk, hogy megtaláljuk a végleges csapatot a selejtezőre, miközben szeretnénk eredményesek is lenni, egy jó szereplésből ugyanis sokat meríthetnénk a tétmérkőzésekre – mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal.

A magyar válogatott programja:

09.02. Izrael – Magyarország, Bácska Topolya, 17:00
09.03. Magyarország – Ukrajna, Magyarkanizsa, 17:00
09.05. helyosztó, az eredményektől függően

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Vajda Dániel (Honvéd-MFA)

Védők:

Szalai András (Paksi FC) Szilágyi Zoltán (Siófok)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Gergényi Bence (Honvéd-MFA)
Patik Márton (Ferencváros)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások:

Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Lustyik Levente (MTK Budapest)
Kleisz Márk (Vasas)
Takács Ronald (MTK Budapest)
Tóth Máté (Haladás)

Támadók:

Tömösvári Bálint (Honvéd-MFA)
Kovács Dávid (Siófok)
Bíró Ákos (Honvéd-MFA)
Bíró Bence (Guimaraes)
Kamarás György (Balmazújváros)
Dragóner Filip (Nyíregyháza)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS