Neymar nem lesz a Barcelonáé!

image Ma este a Spanyol Kupa döntőjével zárja a szezont a Barcelona. A gránátvörös-kékek szurkolóit nem csak a mérkőzés tartja lázban, de az esetleges nyári igazolások is. Sokáig úgy tűnt, Neymar a katalánoknál folytatja, az egyesület alelnöke azonban úgy nyilatkozott, hogy a transzferre most nem kerül sor.

„Hogy Neymar csatlakozik-e hozzánk a nyáron? Nos, őt köti a szerződése a Santos-hoz, és minden bizonnyal ott is marad” – mondta Josep Bartomeu a RAC1 rádióállomásnak. „Nagyszerű csapatunk van, ráadásul több sérültünk visszatér a következő szezonra. Nincs szükségünk nagy erősítésekre, persze ezen a téren az edzők mondják ki a végső szót” – tette hozzá az alelnök.

A Barcelona csupán a védelmét szeretné megerősíteni, amire nagy szüksége is van, hiszen a hátsó alakzat nem muzsikált túl jól az idény során.