Női kosárlabda: Farkas Sándorral együtt nagy tervek az FTC-nél

kosarlabda1.jpg

Nagy tervekkel és Farkas Sándor vezetőedzővel vág neki a Ferencváros női kosárlabdacsapata a következő idénynek, amely zárultával várhatóan visszatér az első osztályba.

    Az 1997-ben első – s eddigi utolsó – bajnoki címét elhódító egyesület jelenlegi alakulata vasárnap 25 ponttal nyerte meg a második vonal döntőjének első felvonását a SMAFC ellen, így okkal reménykedik abban, hogy tíz év után visszatér az élvonalba.

    "Másfél éve dolgozunk együtt az önkormányzattal azon, hogy felélesszük a női kosárlabdát a kilencedik kerületben" – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Rieb György klubelnök, hozzátéve: a csapat a népligeti kézilabdacsarnokban játssza majd a mérkőzéseit.

    Bácskai János alpolgármester elmondta, az önkormányzat évi 40 millió forintot fordít sporttámogatásra, ebből mintegy 10 millió jut az FTC-kosarasoknak, ám az összeg csak utánpótlás-nevelésre használható fel.

    "Igazi szerelem volt ez első látásra – kezdte mondandóját a BSE-től érkezett Farkas Sándor, mielőtt aláírta volna négy évre szóló vezetőedzői szerződését. – Négy év alatt fel lehet építeni egy ütőképes csapatot, és igyekszünk neves példaképeket hozni az itt pattogtató mintegy 600 gyerek számára. Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy a volt válogatott Cserny Réka jövőre is marad-e az FTC-nél, mindenesetre NB I-es célként az 5-8. hely megszerzését tűztem ki a következő szezonra."

    A munkáját júniusban megkezdő, 53 éves szakember az egyetlen edző, aki férfi és női csapattal is bajnoki címet tudott nyerni, s jelenleg hat aranyéremnél tart.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.