Niang szerint nem szabad lebecsülni az ellenfeleket

M’Baye Niang köszönetet mondott a szurkolóknak, amiért nagyszerű hangulatot teremtettek a vasárnapi Derby della Madonninán és elmondta, hogy nem szabad lebecsülni az Empolit a következő mérkőzésen.

A piros-feketék vasárnap 2-2-es döntetlent játszottak az Interrel. A találkozón Suso kétszer volt eredményes, azonban ez kevés volt a három pont megszerzéséhez, ugyanis Perisic révén a 92. percben egyenlítettek a kék-feketék.

Niang sajnálja az elveszített pontokat, viszont kiemelte a szurkolók támogatását.

“Nagyszerű mérkőzés volt és remek volt a hangulat a stadionban. Csalódottak vagyunk, hogy a 92. percben gólt kaptunk, de még sokat fejlődhetünk és jó pozícióban állunk a tabellán. A szurkolók egyszerűen fantasztikusak voltak, az első perctől kezdve a meccs végéig támogattak bennünket. Azt hiszem, hogy nekünk van Olaszországban a legjobb szurkolótáborunk. Szeretnék nekik köszönetet mondani és remélem, hogy a stadion ismét tele lesz. Az elnök megérdemelte a koreográfiát, mert történelmet írt a klubbal.” – mondta Niang a Milan TV-nek.

“Egy ideje folyamatosan játszom, de tudom, hogy minden a teljesítményemtől függ. Nem érzem magam érinthetetlennek. Mindenki játszani akar, ezért meg kell mutatnom az edzőnek a képességeimet. Tudjuk, hogy a pontrúgások meghatározóak lehetnek egy-egy mérkőzésen és megtörhetik a patthelyzetet, mint ahogy Jack tette a Pescara ellen. Fiatal vagyok és még van hova fejlődnöm. Sokat tanulhatok a tapasztaltabb játékosoktól.”

“Az Inter elleni derbi a múlt, most 100 százalékban az Empoli elleni mérkőzésre koncentrálunk. Hasonló hozzáállással kell pályára lépnünk, mint azt tettük a Juventus és az Inter ellen. Az Empoli egy jól szervezett csapat és évek óta remek focit játszik.”

“Bíznunk kell az erősségeinkben, de nem szabad alábecsülni az ellenfeleket.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS