Nincs csapatsorrend a Ferrarinál – egyelőre…

Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Vettel tizenegy futam alatt 160 pontot szerzett, a Belga Nagydíj előtt pedig többen úgy vélték, adott esetben még a bajnoki cím elhódítására is esélye nyílhat, lemaradása ugyanis mindössze 42 egység volt a listavezetőtől. Hátránya a múlt heti viadalt követően 67 pontosra nőtt, miután egy defekt miatt az utolsó előtti körben veszítette el a harmadik helyet. Noha a Mercedes pilótái egyre messzebb kerülnek, a csapattárssal szemben továbbra is kényelmes a német előnye.

Látva a két pilóta közötti pontkülönbséget, és azt, hogy Vettel matematikailag még mindig esélyes lehet a végső győzelemre, sokan biztosra veszik, hogy jelenleg ő a Ferrari első számú versenyzője, Vettel azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a vörösöknél nincs csapatsorrend. „Amikor új alkatrészt késztünk, abból mindig legalább kettőt gyártunk, és ennek így is kell lennie” – idézi a négyszeres világbajnok szavait a Crash.

Persze a helyzet hamar megváltozhat, ha a németnek komolyabb esélye nyílik a bajnoki cím megszerzésére, avagy a következő szezonban, ha a Ferrari közelebb kerül a Mercedeshez és a két versenyző egyike egyértelmű győzelmi esélyekkel rendelkezik. „Azt hiszem, abban az esetben, ha a világbajnoki címért harcolunk, és a szezon későbbi szakaszában egyértelművé válik, hogy már csak egy autó küzd, akkor teljesen egyértelmű, hogy mit kell tennünk” – magyarázza a negyvenegyszeres futamgyőztes, aki sikerei közül kettőt már a Ferrari pilótájaként szerzett.

Ennek a két futamgyőzelemnek, valamint a további dobogós helyezéseknek és a stabil pontszerző pozícióknak köszönhetően a Ferrari stabilan tartani tudja második helyét a pontversenyben, a Mercedes azonban már a gyártók között is komoly előnyre tett szert. Vettel szerint az idei esélyeket látva nem is lehet cél a címvédő lehagyása, a vörösöknek tehát csak saját fejlődésükre kell összpontosítaniuk. „Ha vetünk egy pillantást az állásra, arra, hogy hol tartunk most, és mekkora a hátrány, a legjobb az, ha kimegyünk a pályára, versenyzünk, és megpróbálunk győzelmeket szerezni. Elsősorban magunk miatt kell aggódnunk, és nem a többiek miatt” – zárja gondolatát.

Forrás: www.telesport.hu – RSS