Nincs mutyizás!

A válogatott kosárlabdázó, Béres Tímea egy éve vette át a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai vezetését, amely a Kecskeméti Sportiskola és a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia működését irányítja. Ijesztő problémákkal találkozott, de előbbre járnak, mint tavaly gondolta. Trükközéshez pedig nem adja a nevét.

UP-info Egy éve vette át a Kecskeméti Sportiskolát és a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémiát irányító Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai vezetését Béres Tímea. A korábbi válogatott kosárlabdázóval, aki a Tungsram, a Ferencváros, a Sopron, a Pécs, a Valenciennes és a Brno csapatát megjárva huszonegy aranyéremmel vonult vissza, Bács-Kiskun megye napilapja, a Petőfi Népe készített összegző interjút.

– Közel egy esztendeje a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai igazgatója. Elégedett?

– Sokkal előbbre járunk, mint az elején gondoltam. Amikor belefogtam, ijesztő problémákkal találkoztam.

– Mi volt a legijesztőbb?

– A vízilabda-szakosztály TAO-támogatása körül kialakult helyzet. Félő volt, hogy az egész rendszer összeomlik. Mi ugyanis sok kicsi szervezetből állunk, és ha az egyiknél kilóg a lóláb, akkor az a többinél is galibát okoz.

– A „TAO-támogatás körül kialakult helyzet” alatt azt érti, hogy hiányzott a pénz, vagy hiányzott az elszámolás?

– Nem volt hiány, sőt! Adminisztratív hibák miatt állt a pénz a számlán, és nem lehetett hozzáférni. Ellátogattunk a szövetségbe, mindent megbeszéltünk, és felszabadultak az utánpótlásra költhető forintok. Ez hatalmas siker.

– Könnyen nyílnak a kapuk a szövetségekben?

– Nincs okom panaszra, de ebben biztosan szerepet játszik a sportmúltam is, érzem a tiszteletet.

– Mit tapasztal a látogatásain?

– Megerősítenek, hogy jó úton járunk. Jólesik hallani, ahogy azt is, hogy pozitív a kecskeméti utánpótlásban dolgozó szakemberek megítélése. De nem azért megyünk a szövetségekbe, hogy bezsebeljük az elismeréseket, hanem információkért, kapcsolatért.

Béres Tímea

Béres Tímea.  •  Forrás: bacsmegye.hu

– És biztos kérdeznek is. Érdeklődtek már arról, hol tart a régi uszodában épülő multifunkcionális edzőcsarnok?

– Volt, hogy kérdezték.

– Mit válaszolt?

– Azt, hogy a Mercedes-KA és az önkormányzat teljesítette a vállaltakat; a tervet engedélyeztette, előteremtette a pénzt. A többi már a nyertes kivitelezőn és a műszaki ellenőrzést végző cégen múlik.

– Azt csak tudja, hogy mikor lesz az első kapavágás!

– Én azt tudom, hogy 2017. június 30-ra kell átadni. Bizakodó vagyok.

– Eddig mennyi TAO-s pénzt szedtek össze a sportkomplexumra?

– Ötszázmilliót. És tudja, mi a furcsa? Ennek a pénznek csak a töredéke érkezett kecskeméti cégektől. Holott a létesítmény a város utánpótlásának épül.

– Mi lehet az oka?

– Talán a rossz szemlélet. Látni kellene, hogy az utánpótlásért érdemes összefogni, és azt globálisan támogatni. A jövő a fiatalokban van, érdemes rájuk áldozni. De nemcsak a cégeknél találkozhatunk rossz szemlélettel, hanem a klubokban is. Sok helyen csak a saját sportágukat nézik, egy szeletet látnak, és nem Kecskemét sportját. Óriási hiba, ahogy az is – de ezt már sokszor hangsúlyoztam –, hogy sokan az önkormányzattól várják a csodát. Vagy a nemrég elfogadott sportkoncepciótól, pedig az sem oldja meg a problémákat.

– A TAO kapcsán sokszor hallani azt a véleményt, hogy a fiatalokra szánt pénzek nem az utánpótlást szolgálják, hanem a felnőttgárda kasszájába vándorolnak.

– Tény, hogy az ilyenek csorbítják a TAÓ-t. Lehet, hogy korábban itt is volt hasonló, de az én irányításom óta nincs mutyizás, a fiatalokra kapott pénzből a szakosztályok felnőttegyüttesei egy fillért sem használhatnak. Eleinte néhány klub próbálkozott, de csírájában elfojtottam. Nem adom a nevem semmiféle ügyeskedéshez.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS