Női Nemzetek Ligája: újabb 5-1-es vereség Belgiumtól

MH/MTI
2024. február 27. kedd. 23:53

Jól kezdte a mérkőzést a magyar női labdarúgó-válogatott, de ismét 5-1-es vereséget szenvedett a belgáktól a Nemzetek Ligája osztályozós párharcának keddi visszavágóján, így a következő kiírásban is a B divízióban szerepel majd.

A jelenleg a 41. helyen rangsorolt magyarok eddig háromszor kikaptak a belgáktól, legutóbb négy napja 5-1-re a felcsúti Pancho Arénában.

A mérkőzés első gólját Kaján Zsanett szerezte, aki szögletből csavarta a belga kapuba a labdát. A szünet előtt azonban egyenlített a házigazda, majd a fordulás után Tessa Wullaert mesterhármasig jutott és két gólpasszt is kiosztott Jill Janssensnek.

Ezzel a találkozó az odavágóhoz kísértetiesen hasonlóan alakult, az első félidőben a magyarok még fel tudták venni a versenyt a jobb erőkből álló belgákkal, akik a folytatásban felőrölték a magyar nemzeti együttest, így a végeredmény ismét 5-1 lett a javukra.

Belgium így a következő idényt is az A divízióban kezdi, a magyarok pedig a B-ben maradnak.

Írta a Magyar Hírlap