Női U17: Az újabb győzelemmel már az elitkörben a válogatott

Női U17-es válogatottunk tavasszal nagyon közel állt ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét az Európa-bajnokságon, a belgrádi elitkörben egy győzelem és egy döntetlen után nagy csatában maradtunk alul az írekkel szemben.

Az elitkörös együttesből többen már az U19-es válogatottat erősítik, a keret jelentős része azonban még nem “öregedett ki” a korosztályból, és ott lehet a pályán a magyar válogatott büki Eb-selejtezőin Bulgária, Moldova valamint Norvégia ellen.

Az első csoportmeccset gyorsan eldöntötte a magyar válogatott, amely bő negyedóra után már négy góllal vezetett a bolgárok ellen. A második találkozón, Moldova ellen már a továbbjutás volt a tét.

A magyar válogatott ennek megfelelően már az első perctől magához ragadta a kezdeményezést, és beszorította kőkeményen védekező ellenfelét. A moldávok stílusa nem ízlett a mieinknek, ellenfelünk tördelte a játékot, kereste a fizikai párharcokat, mindent elkövetett, hogy megállítsa a magyarokat. Ennek ellenére sorra alakítottuk ki a helyzeteket, Papp Luca több alkalommal is gólt szerezhetett volna, de csak a kapufát találta el.

A 32. percben aztán megtört a jég: Erdész Fanni nagyon szép, jobb oldali beadása után Szélpál Nóra érkezett a tizenhatoson belül, és a levegőből, belsővel a rövid sarokba lőtte a labdát (1–0).

A vezetés megnyugtatta a lányokat, és a második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött: magyar góllal. Ismét egy szélen vezetett támadás után, pontos beadását követően alakult ki a helyzet, és Pintye Viviennek nem okozott gondot, hogy közelről a hálóba juttassa a labdát a 49. percben (2–0).

Tíz perccel később aztán végleg eldőlt a mérkőzés: Stefán Bernadett szedett össze egy lepattanó labdát a tizenhatoson belül, majd közelről a kapuba lőtt (3–0).

Az újabb győzelemmel biztossá vált, hogy a magyar csapat nem végezhet a második helynél rosszabb helyen a csoportban, és így biztosította a helyét az elitkörben.

Gratulálok a lányoknak, jól küzdött a csapat. Sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, és a kezdeti nehézségek után a befejezéseknél is pontosak voltunk. A bolgárok elleni első meccs után több helyen is változtattam a csapaton, szerettem volna minél több játékosomnak lehetőséget adni. A torna előtt az elitkörbe jutás volt a legfontosabb célunk, örülök, hogy ezt már teljesítettük, de szeretnénk a favorit norvégokkal is jó meccset játszani, az egy igazi erőfelmérő lesz a korosztály számára, hogy hol is tartunk a nemzetközi elithez képest – értékelte a mérkőzést Schumi Dorottya szövetségi edző.

A játéknap mai másik mérkőzésén Norvégia 5–0-ra verte a bolgár válogatottat.

Magyarország–Moldova 3–0 (1–0)
Gól: Szélpál (32.), Pintye (49.), Stefán (59.)

Magyarország: Terestyényi Anna – Balogh Noémi, Bodai Viktória, Ott Eszter, Csolti Réka (Horváth Cintia 66.) – Erdész Fanni, Kovács Eszter – Szélpál Nóra (Pusztai Sára 61.), Stefán Bernadett, Pintye Vivien (Nagy Vanessza 61.) – Papp Luca

DSC_7305
DSC_7314
DSC_7327
DSC_7345
DSC_7353
DSC_7358
DSC_7364
DSC_7368
DSC_7381
DSC_7411
DSC_7438
DSC_7475
DSC_7491
DSC_7518
DSC_7552
DSC_7563
DSC_7592
DSC_7595

A magyar válogatott kerete:

Kapusok

Pap Petra (Mercedes KLA)
Terestyényi Anna (Kaposvári Rákóczi BFLA)

Védők

Balogh Noémi (Gyulai Amazonok)
Bódai Viktória (ETO FC Győr)
Csolti Réka (MTK Hungária FC)
Fördős Beatrix (Swietelsky-Haladás Viktória)
Jánosi Ninetta (MTK Hungária FC)
Nagy Virág (Kóka FNLA)
Ott Eszter (Kóka FNLA)

Középpályások

Buzás Kata (Kóka FNLA)
Czellér Dorottya (MTK Hungária FC)
Erdész Fanni (ETO FC Győr)
Horváth Cintia (ETO FC Győr)
Kovács Eszter (Siófoki Bányász SE)
Pintye Vivien (DEAC-DVSC)
Pusztai Sára (Kóka FNLA)
Stefán Bernadett (MTK Hungária FC)

Csatárok

Nagy Vanessza (FSK St. Pölten)
Papp Luca (Kóka FNLA)
Szélpál Nóra (St. Mihály FC)

A torna további programja:

2017. szeptember 28., 16.00
Magyarország–Norvégia, Bük, Városi Stadion

2017. szeptember 28., 16.00
Moldova–Bulgária, Gyirmót, Alcufer-stadion

Forrás: www.mlsz.hu – RSS